A Ma­gyar Nép­me­se Nap­já­nak prog­ram­jai

Mesélő Felvidék, regélő Kárpátalja, fabulázó Stuttgart
A Hagyományok Háza Hálózat idén is méltó módon ünnepelte Felvidéken és Kárpátalján a Magyar Népmese Napját. Benedek Elek születésnapjára emlékezve gyermekeknek és felnőtteknek szóló mesék mellett az ünnepet a szervezők tánccal és kézműves-foglalkozásokkal is színesítették.

Második alkalommal rendezik Kárpátalján szeptember 27-én a Magyar Népmese Napját. A munkácsi Munkácsi Mihály Magyar Ház biztosítja a helyszínt, s ezúttal is a munkácsi iskola és a környék gyerekei gyűlnek össze mintegy százan.

Fotó: Szénási Veronika

„Ez már szórványvidék, ezért nagyon fontos, hogy a magyar szó minél többször elhangozzon – méltatja az esemény jelentőségét Pál Katalin, a Hagyományok Háza Hálózat-Kárpátalja vezetője. – A magyar kultúra méltó bemutatására törekedve a meseprogramhoz táncházat, kézműves foglalkozást, népi énektanítást, tánctanítást, hangszerbemutatót kapcsoltunk.”

A szeptember 27-ei programsorozat egy korábban meghirdetett népmese-rajzpályázat megtekintésével és értékelésével kezdődik. A kis alkotók a mesék szereplőit mutatják be sok szeretettel és fantáziával. Ezután a jelenlevőknek igazi színpadi csemegében lesz részük: a Kárpátaljai Magyar Drámai Színház A kiskondás című interaktív népmese előadásába kapcsolódhatnak be. A kézművesfoglalkozások mind a gyerekeknek, mind a szülőknek mindig élményt jelentenek, a középpontban itt is a mesefigurák állnak. Természetesen a táncház zárja a hosszúnak ígérkező napot.

Fotó: Varga Norbert

A Hagyományok Háza Hálózat – Szlovákia 2024. október 1-jén és 4-én három helyszínen szervez rendezvénysorozatot. Meseestre az első napon Bátkán, 4-én pedig Kéménden várják az érdeklődőket. Ezek a felnőtteknek szóló rendezvények az egykori társas összejöveteleken elhangzó mesemondást, történetmesélést megidézve a hagyományos élőszavas mesemondói stílust követve kínálnak betekintést a magyar mesekincs műfajaiba. 1-jén, a délelőtt folyamán az Ipolyszakállosi Alapiskolába és Óvodába látogatnak el a felkért mesemondók.

Felvidéken harmadízben emlékezünk meg a jeles napról – beszél egy kezdődő hagyományról Varga Norbert, a Hálózat munkatársa. – Idén is bizakodóak vagyunk, hiszen korábban is nagyon jó partnerekre és élénk érdeklődésre talált a rendezvény. A délelőttöket iskolában tartjuk, ahol a mesemondók osztályról osztályra haladnak. A kései meseestek pedig a nagyközönségnek szólnak. Minden mesét szívesen fogad a publikum, de talán a tréfás mesék a legnépszerűbbek, hiszen a felnőtt közönség egy kis nevetésre, összekacsintásra vágyik. Két neves mesemondó, Agócs Gergely és Szénási Veronika lép fel, de velük mesélnek azok a fiatal tehetségek is, akik az Ipolyi Arnold Népmesemondó versenyeken bontogatták szárnyaikat.”

Fotó: Farkas József

A Magyar Népmese Napja alkalmából a Hagyományok Házával együttműködésben a Magyar Kulturális Központ Stuttgartban tartott kézműves, zenés-táncos foglalkozást, ahol gyerekek és szüleik közösen merülhettek el a magyar népi hagyományok világában. A rendezvény célja az volt, hogy a résztvevők megismerkedjenek a magyar népmese, népzene és néptánc hagyományaival, miközben kreatív tevékenységekben is részt vettek. A műhelyben természetes anyagok felhasználásával, hagyományos technikákkal készítettek különböző kreatív tárgyakat a gyerekek. A programot Szénási Veronika mesemondó, Gubinecz Ákos népdalénekes és Szívós Kata néptáncpedagógus tette színessé, akik mesemondással, énektanítással és táncházzal szórakoztatták a közönséget. A gyerekek nagy lelkesedéssel vettek részt a foglalkozásokon, és a szülők is örömmel kapcsolódtak be a programba. A visszajelzések alapján a résztvevők nagyon élvezték a közös délutánt, és értékes, maradandó élményekkel gazdagodtak.

 

 

Ze­nész­port­rék – El­fújt em­lé­kek

2024. november 29-én láthatja először színpadon a Hagyományok Háza közönsége a Magyar Állami Népi Együttes új előadását Zenészportrék – Elfújt emlékek címmel, mely egy sorozat első darabjaként nemcsak a zenei örökségünket idézi meg, hanem egyúttal tisztelgés a zenészek generációi előtt, akik a dallamok révén őrizték meg kultúránk színeit. 

El­hunyt Mu­csi Já­nos

November 14-én hajnalban 76 évesen elhunyt Mucsi János Harangozó Gyula-díjas, a Magyar Érdemrend Tiszti keresztjével kitüntetett koreográfus, Érdemes művész, a Duna Művészegyüttes egykori művészeti igazgatója, a Duna Karnevál Nemzetközi Kulturális Fesztivál elnöke. 

Érdekli a többi műsor?

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és értesüljön elsőként rendezvényeinkről, képzéseinkről!