Feb­ru­ár vé­gi dup­la Tánc­ká­non

A Magyar Állami Népi Együttes népszerű produkciójában, melyhez a kodályi életmű szolgál hivatkozási alapul, a korábban színpadra állított műsorokhoz hasonlóan a hagyomány radikális elevenséggel jelenik meg, jelenkorunk kortárs megnyilvánulásaival szimbiózisban.

Egy képzeletbeli közösség életének apró mozzanataiból bontakozik ki a történet, melynek zenei keretét Kodály Zoltán (és kortársa, Bartók Béla) kompozíciói, illetve a zeneszerző által gyűjtött népdalok alkotják. A jelenetek során emberi kapcsolatok kialakulását, azok elvesztését, örömöket és bánatokat, valamint a mindennapok és ünnepek rituáléit követhetjük nyomon.

Szeretettel várunk mindenkit február 22-én és 23-án 19 órától a Hagyományok Háza színháztermébe!

A Ma­gyar Nép­me­se Nap­já­nak prog­ram­jai

A Hagyományok Háza Hálózat idén is méltó módon ünnepelte Felvidéken és Kárpátalján a Magyar Népmese Napját. Benedek Elek születésnapjára emlékezve gyermekeknek és felnőtteknek szóló mesék mellett az ünnepet a szervezők tánccal és kézműves-foglalkozásokkal is színesítették.

Új, for­ma­bon­tó di­vat­szín­há­zi elő­adás

A Hagyományok Háza Körforgásban című új, összművészeti produkciója egy nem mindennapi divatbemutató formájában eleveníti fel a témát átjáró örök kérdéseket: miként helyezheti új kontextusba a kortárs művészet a múltat, a hagyomány miként tud jelen lenni és alapot szolgáltatni a művészeti fejlődésnek. 

Érdekli a többi műsor?

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és értesüljön elsőként rendezvényeinkről, képzéseinkről!