Jó­ga­pár­na, csu­hé an­gyal

Amit elődeink azért készítettek, hogy a „gyékényszüret", azaz a gyékényvágás idején legyen mire felküdniük, vagy legyen mire hajtaniuk a fejüket, azt ma előszerettel használják a jógastúdiókban matracnak vagy meditációs ülőpárnának, illetve irodákban deréktámaszként. Csak a kreatív képzelet szab határt tehát hagyományos anyagaink és technikáink felhasználásának.

A Nyitott Műhely novemberi beszélgetőtársa és alkotója Kovács Kata, népi játék és kismesterség oktató, aki azt is vallja, hogy mindent fel kell használni, méghozzá hulladék nélkül. 

Ő maga ötféle anyaggal - csuhéval, gyékénnyel, kákával, szalmával és sással - dolgozik, de örömmel alkot együtt bőrművesekkel, szűrrátét- vagy nemeztárgykészítőkkel is, így is keresve mestersége és kedves szálasanyagainak határait.

Kapcsolódó oldalak

A Ma­gyar Nép­me­se Nap­já­nak prog­ram­jai

A Hagyományok Háza Hálózat idén is méltó módon ünnepelte Felvidéken és Kárpátalján a Magyar Népmese Napját. Benedek Elek születésnapjára emlékezve gyermekeknek és felnőtteknek szóló mesék mellett az ünnepet a szervezők tánccal és kézműves-foglalkozásokkal is színesítették.

Új, for­ma­bon­tó di­vat­szín­há­zi elő­adás

A Hagyományok Háza Körforgásban című új, összművészeti produkciója egy nem mindennapi divatbemutató formájában eleveníti fel a témát átjáró örök kérdéseket: miként helyezheti új kontextusba a kortárs művészet a múltat, a hagyomány miként tud jelen lenni és alapot szolgáltatni a művészeti fejlődésnek. 

Érdekli a többi műsor?

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és értesüljön elsőként rendezvényeinkről, képzéseinkről!