„Üzenet a jövőnek” – Folkudvar kiállítás 2024.
Moldva – Dél-Alföld – Gömör
Letűnt idők, elfeledett szokások, kihalófélben levő mesterségek, arcok, kezek, mozdulatok a múltból. A Hagyományok Háza Folkudvarának képei ugyan a múltat idézik meg, de az udvar programjainak hátterül szolgálva a jövőt építik. A képek előtt gyermekek és felnőttek, családok és barátok, fiatalok és idősek tanulhatják a képeken is látható kézműves mozdulatokat, tánclépéseket, ismerhetik meg a szokásokat, hallhatnak praktikákat, amelyeket nagyanyáink, dédanyaink is gyakorolhattak, hallgathatják azokat a dallamokat, meséket, amelyeket elődeink is mondhattak, hallhattak, és aki hallja, megtanulja, annak mindez beépül talán a mindennapjaiba és egyszer akár ő is továbbadja majd valakinek. Így lesz üzenet a múltból a jövőnek. A kiállítás képei Moldva, Dél-Alföld és Gömör népi kultúrájából nyújtanak ízelítőt, hiszen 2024-ben e három különleges, ma három országban található tájegység kerül a Folkudvar programjainak fókuszába: viseletben álló megilletődött családok, zajos és meghitt ünnepek, dolgos hétköznapok, gondtalan gyerekkor és küzdelemmel teli napok, öröm, bánat – életek a múltból (ritkán a jelenből), amelyek előtt érdemes megállni és átgondolni mit üzennek nekünk és mit szeretnénk mindebből mi továbbvinni, átadni a következő generációknak is.
Gyetvai Zoltán, Hagyományok Háza Folklór Archívum, Fórum Kisebbségkutató Intézet – Szlovákiai Magyar Adatbank, Moldvai Csángómagyarok Szövetsége, Móra Ferenc Múzeum, Szegedi Papucsért Alapítvány
A kiállítást szerkesztette:
Hont Angéla
Köszönet a segítségért:
Farkas József, Gyetvai Zoltán, Kovács Melánia, Szecsődi Barbara, Vukov Anikó Veronika
Hankó Balázs, kultúráért és innovációért felelős miniszter a Hagyományok Házában jelentette be, hogy idén is 2,5 milliárd forinttal támogatja a Csoóri Sándor Programot a Kulturális és Innovációs Minisztérium, amelyből ebben az évben 1776 nyertes pályázó részesülhet.
A Hagyományok Háza több programmal csatlakozik a nemzetközi rendezvényhez. Idén szeptember 23-án, második alkalommal ünneplik meg Európa-szerte a Folklór Napját (European Folk Day) az European Folk Network nemzetközi egyesület szervezésében.
A Hagyományok Háza Körforgásban című új, összművészeti produkciója egy nem mindennapi divatbemutató formájában eleveníti fel a témát átjáró örök kérdéseket: miként helyezheti új kontextusba a kortárs művészet a múltat, a hagyomány miként tud jelen lenni és alapot szolgáltatni a művészeti fejlődésnek.
Érdekli a többi műsor?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, és értesüljön elsőként rendezvényeinkről, képzéseinkről!