Nav­ra­til And­rea me­sél: A há­rom ne­nő

A Folkstúdió e heti adásában ismét kiváló népdalénekesünk, Navratil Andrea hozott egy farsang farka-idejére különösen illő bukovinai székely népmesét.

A három nenő a tündérmesék, vagy más néven varázsmesék nagy csoportjába, azon belül a „Természetfeletti segítőtárs” elnevezésű csoportba tartozik, az AaTh 501 (A három fonóasszony) típushoz. Ez is egyike azon szövegeknek, amelyekről Kovács Ágnes mesekutató így fogalmazott: „A bukovinai székely mesemondó asszonyok láthatólag kedvelik az ún. leányoktató meséket, melyek az eladó leányokat arra tanítják, hogyan kell viselkedniök, hogy ügyes, serény asszony váljon belőlük.“

Andrea forrása Fábián Ágostonné Márika néni A három öregasszony címmel megjelent meséje volt, de ezt sok év alatt saját változatává mesélte már. (Lásd: Sebestyén Ádám: Bukovinai székely népmesék I-IV. Szekszárd, 1981., I. kötet) Fábián Ágostonné változatának eredetije pedig  Kriza Jánosnál található (Kriza János: Székely népköltési gyűjtemény. 1956. II. 179-185. 16. A három öreg nenő).

(A tündérmesékről általában lásd ITT; kifejezetten erről a  Grimm-mesékből, ponyvanyomtatványokból és a magyar szájhagyományból is ismert mesetípusról külön lásd ITT).

A mesetípus talán ismertebb változataiban egy királyfi menti ki a mérges anyja kezéből a leányt, az anya azt hazudja, hogy arannyá fon mindent a leánya, a királyi palotában folytatódik a cselekmény stb… Andrea meséjében - a bukovinai székely eredetit követve – a titokzatos segítő öregasszonyokat kivéve minden „földhözragadt”,  falusi környezetben játszódó: egy szomszéd faluból való legény veszi el az egyszeri lányt, aki ugyan „kapálta a szőlőt, kenyeret sütött, a nagymosást is elvégezte – de a fehérnépi dologra lusta volt”.

A mese egészében a székely falusi mindennapok, legalábbis az asszonyi mindennapok képe rajzolódik ki, mi minden dolga volt egy leánynak, hogyan készültek a ruhák, hogyan készítette saját kelengyéjét a férjhez menő lány, milyen viszonyban volt férjével, anyósával, szomszédaival.  A társas munkák, a kalákák világát is fölidézi, hogy az anyós mindig tud egy-egy szomszéd házat, ahol “fonógyűlést” tartanak a fiatalok, ahová saját guzsalyával, orsóival kellene mennie a fiatalasszonynak, aki addig az új háznál “még egy fakanalat se fogott a kezébe”…

Andrea, népdalénekes lévén, igyekszik dalokat szőni a meséibe is; vagy a mese elé, vagy, ha illik a történet sorába, a szereplők szájába ad néha egy-egy nótát. Ebbe a székely eredetű mesébe csíkkászoni népdalokat illesztett, a leány-főhős gondolatait és lelkiállapotát kifejező szöveggel.

Mesemondását élénk arcjátékkal, gesztikulálással, kézmozdulatokkal is kíséri, ez néha “többet mond” a kiejtett szavaknál: Ilyen pillanat például, amikor az édesanya végigméri a legényt, vagy amikor a legény és a leány „megyegyeznek”. Néha még mimetikus mozgást is végez, vagyis utánozza a szereplő fejmozdulatát, ilyen például ahogy a leendő anyós végigméri a legényt, vagy egy félfordulattal még ültében is utánozza az ajtón oldalazva „betuckolódó” nenőt, akinek akkora „seneke” volt, „mint a nagy Alföld oda s vissza”...

Többet szeretnék tudni