Tor­da­si Pil­li­kék

Tordasi Pillikék: Alföld, Rétköz

Figurás bérletünk negyedik, utolsó előadása a nagyböjt idejére esik. A rétközi falvakban azonban nagy hagyománya van a böjti időszakban is táncolható karikázóknak, leánytáncoknak. A Tordasi Pillikék vezetői, Szabó Szilárd és Mihovics Márta, valamint a szakmai tanácsadó, Németh Ildikó, e kistáj tánchagyományának kiváló ismerői. A „Figurás” történetében – az évadban másodszor – ismét egy olyan kistájjal ismerkedünk, amely nem szerepelt eddig a bérlet programjában. 

Közreműködők: 

Zenei kíséret: Kovács Márton és tanítványai
Felkészítő tanárok: Mihovics Márta, Szabó Szilárd, Domak Anikó, Kovács Márton
Szakmai tanácsadó: Németh Ildikó

Figurás Néptáncos Bérletről általános tudnivalók:

Az alsó tagozatos gyermekeknek szóló programunkon végigjárjuk, „végigtáncoljuk” a három nagy néprajzi tájegységet (Dunántúl, Alföld, Erdély), és minden évben újabb kistájak, települések táncaival, szokásaival, viseletével, gyermekjátékaival ismerkedünk.
A bérlet érdekessége, hogy az előadóink olyan gyermektáncegyüttesek, akik évtizedek óta magas színvonalon tevékenykednek egy-egy nagy múltú együttes, vagy művészeti iskola keretein belül. Jó szokásunkhoz híven arra törekszünk, hogy a közönség soraiban ülő gyermekek is aktív résztvevői legyenek az előadásoknak.

Jelentkezési lap

A 2024/2025-ös évad bérletét az alábbi helyen éri el:

Bérletvásárlás

A bérletet elsősorban 6-10 éves iskolai csoportoknak ajánljuk, de szívesen látjuk szüleiket és nagyszüleiket is előadásainkon.

Az előadások kb. 50 percesek.

Jegyinformáció

Bérletár: 5500 Ft / fő (4 előadásra)
Jegyár: 1800 Ft / fő / program

 

Érdekli a többi műsor?

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és értesüljön elsőként rendezvényeinkről, képzéseinkről!