Az Utol­só Óra prog­ram er­dé­lyi tánc­gyűj­té­se­i­ből

A Hagyományok Háza kiadásában DVD-n megjelent összeállítás több mint 20 falu, zömmel az Erdélyben élő magyar, kisebb számban a román és cigány népesség adatközlőinek táncait tartalmazza
$4 500,00
    Kiadás éve
    2019
    Szerkesztő
    Format
    Könyv A5
    DVD-melléklettel
    Terjedelem
    55 oldal
    Új Pátria

    Több mint 20 éve, 1997–2001 között zajlott az Utolsó Óra nevet viselő program, mely elsősorban a magyar nyelvterületen még élő, hagyományos népzenét ismerő és játszó muzsikusok zenei emlékezetének, „repertoárjának” rögzítését tűzte ki célul.

    A programba – viszonylag gyakran – a zenészekkel együtt úgynevezett „táncos adatközlők” is érkeztek Budapestre. Értelemszerűen az ő táncaik kíséreteként alkalmazott hangszeres zene mutatta meg e muzsika igazi funkcióját, vagyis a hagyományos falusi közegben betöltött tánckísérő szerepét.  Nem egy esetben maguk a táncolni tudó zenészek, énekesek is táncra perdültek, így a hangszeres és vokális felvételek mellett velük is készültek táncfelvételek.

    A Hagyományok Háza kiadásában DVD-n megjelent összeállítás több mint 20 falu, zömmel az Erdélyben élő magyar, kisebb számban a román és cigány népesség adatközlőinek táncait tartalmazza. A lemezen és kísérőfüzetében magyarul és angolul is olvasható a megjelenített filmrészletekhez kapcsolódó, Varga Sándor néptánckutató, Galát Péter táncművész és Sztanó Hédi néprajzkutató által írt tanulmány.

    Új, for­ma­bon­tó di­vat­szín­há­zi elő­adás

    A Hagyományok Háza Körforgásban című új, összművészeti produkciója egy nem mindennapi divatbemutató formájában eleveníti fel a témát átjáró örök kérdéseket: miként helyezheti új kontextusba a kortárs művészet a múltat, a hagyomány miként tud jelen lenni és alapot szolgáltatni a művészeti fejlődésnek. 

    A Ma­gyar Nép­me­se Nap­já­nak prog­ram­jai

    A Hagyományok Háza Hálózat idén is méltó módon ünnepelte Felvidéken és Kárpátalján a Magyar Népmese Napját. Benedek Elek születésnapjára emlékezve gyermekeknek és felnőtteknek szóló mesék mellett az ünnepet a szervezők tánccal és kézműves-foglalkozásokkal is színesítették.

    Érdekli a többi műsor?

    Iratkozzon fel hírlevelünkre, és értesüljön elsőként rendezvényeinkről, képzéseinkről!