A tánc­ház saj­tó­ja

Összeállításunk a táncházmozgalom kezdeteinek dokumentumaiból válogatott.
$1 500,00
    Kiadás éve
    2007
    ISBN Szám
    9789639614352
    Nyelv
    magyar
    Szerző
    Format
    Könyv B5
    CD-ROM-melléklettel
    Terjedelem
    160 oldal
    Válogatás a korai évekből, 1968–1992

    Újságcikkek, levelek és egyéb írások segítségével megkíséreljük felidézni az 1970-es évek elejének nyüzsgő, forrongó, vitákkal és munkával terhes időszakát, amelynek eredményképpen kialakult és kiszélesedett a táncházmozgalom, megújult a színpadinéptánc-mozgalom. A lázas viták, álproblémázások mögött nagyon kemény és elkötelezett munka folyt, amelynek menetét, irányát jelentős mértékben meghatározta és segítette a magyar népzenekutatás. Vargyas Lajos és csoportja, különösképpen pedig Martin György már a kezdetekkor felfigyeltek az induló mozgalomra, és jórészt még publikálatlan kutatási eredményeik önzetlen átengedésével teljes erejükkel támogatták. A Martin György javasolta tanulási módszereket Tímár Sándor vezette be és vitte diadalra a Bartók Együttesben. A néptáncok társastáncként való megtanításában Tímár Sándor élenjáró mesterré vált, az általa kidolgozott módszerek az egész mozgalom hajtómotorjává váltak. A kialakuló hangszeres együttesek klubjaiban összeverődött fiatalság mind a népzene eredeti formáit, mind a hagyományhoz kapcsolódó énekelt költészetet megkedvelte, s lelkesedésükkel a táncosokat, zenészeket mind rendszeresebb kutatómunkára, repertoárjuk kiszélesítésére ösztönözve egy újszerű szórakozási forma, a táncház kialakítója lett. A Vitányi Iván vezette Népművelési Intézetben megindulhattak a táncházvezetői tanfolyamok, amelyek a Kassák-klub nyári táboraival összekapcsolódva az egész országban, sőt kis idő elteltével a határokon túlra is elterjesztették a népzene-néptánc elsajátításának új módszereit.

    A Ma­gyar Nép­me­se Nap­já­nak prog­ram­jai

    A Hagyományok Háza Hálózat idén is méltó módon ünnepelte Felvidéken és Kárpátalján a Magyar Népmese Napját. Benedek Elek születésnapjára emlékezve gyermekeknek és felnőtteknek szóló mesék mellett az ünnepet a szervezők tánccal és kézműves-foglalkozásokkal is színesítették.

    Új, for­ma­bon­tó di­vat­szín­há­zi elő­adás

    A Hagyományok Háza Körforgásban című új, összművészeti produkciója egy nem mindennapi divatbemutató formájában eleveníti fel a témát átjáró örök kérdéseket: miként helyezheti új kontextusba a kortárs művészet a múltat, a hagyomány miként tud jelen lenni és alapot szolgáltatni a művészeti fejlődésnek. 

    Érdekli a többi műsor?

    Iratkozzon fel hírlevelünkre, és értesüljön elsőként rendezvényeinkről, képzéseinkről!