A te­ke­rő­lant­ról

Hankóczi Gyula CD-melléklettel
$2 500,00
    Kiadás éve
    2007
    ISBN Szám
    9639614068
    Nyelv
    magyar
    Szerző
    Format
    Könyv B5
    CD-melléklettel
    Terjedelem
    200 oldal
    Dalok öt húron

    A tekerőlant történetéről nem sok feljegyzés maradt, népi hagyománya sem teljesen ismert. Máig sem tisztázott, hogyan és mikor jutott Magyarországra, milyen változásokon ment keresztül. Népi használatáról – mások mellett – Bartók Béla és Lajtha László is szólt, Tömörkény István, Csanádi Imre és Csoóri Sándor pedig a szépirodalomban is megörökítette.

    Az 1970-es évek elején Magyarországon is, Európában is feltűnő figyelem fordult a népi hangszerek, s közöttük a tekerőlant felé. Az 1970-es évek elején a táncházak kedvelt hangszere lett, s azóta bővül játékosainak köre. A szerző akkor kezdett ezzel a hangszerrel foglalkozni, és gyűjtőként beberangolta az Alföldet. A kötet hosszú, kiterjedt vizsgálódás eredményeit tartalmazza tanulmányfüzér formájában. Előbb tájegységenként taglalja a hangszer történetének és néprajzának, zeneiségének kérdéseit, majd Kárpát-medencei, illetve kelet-európai emlékeit és megnyilvánulásait veszi sorba. Térképek, fotók, kották és a mellékelt CD-n archív és mai hangfelvételek teszik szemléletesebbé. Irodalomjegyzék, hanglemezjegyzék, német nyelvű összefoglaló zárja a kötetet.

    Új, for­ma­bon­tó di­vat­szín­há­zi elő­adás

    A Hagyományok Háza Körforgásban című új, összművészeti produkciója egy nem mindennapi divatbemutató formájában eleveníti fel a témát átjáró örök kérdéseket: miként helyezheti új kontextusba a kortárs művészet a múltat, a hagyomány miként tud jelen lenni és alapot szolgáltatni a művészeti fejlődésnek. 

    A Ma­gyar Nép­me­se Nap­já­nak prog­ram­jai

    A Hagyományok Háza Hálózat idén is méltó módon ünnepelte Felvidéken és Kárpátalján a Magyar Népmese Napját. Benedek Elek születésnapjára emlékezve gyermekeknek és felnőtteknek szóló mesék mellett az ünnepet a szervezők tánccal és kézműves-foglalkozásokkal is színesítették.

    Érdekli a többi műsor?

    Iratkozzon fel hírlevelünkre, és értesüljön elsőként rendezvényeinkről, képzéseinkről!