Palóc virágok - EL­MARAD

Hímzett neszesszer készítő foglalkozás 

5 éves a Nyitott Műhely

 

Palócföldre barangolunk képzeletben, és palóc mintával hímzett női neszesszert készítünk.

Célunk, hogy minden tárgyban, technikában és motívumban meglássuk a mögöttes tartalmat, a hagyományt. Ezért a kétkezi munka mellett egy előadással is készülünk, hogy jobban megismerhessük ennek a tájegységnek hagyományait, motívumkincsét.

 

Foglalkozásvezető: Fiser Józsefné népi iparművész

Fiser Józsefné Fónagy Sarolta a Bükk hegység északi oldalán fekvő palóc faluban, Nagyvisnyón született. A falu fekvése és természeti adottságai miatt szülei sokáig foglalkoztak kendertermesztéssel. Ez a tevékenység sok munkát adott a családnak, elsősorban a nőknek. A természettel való együttélés, a közös munkák, a daloló asszonyok, az örömök, a bánatok elraktározódtak benne és végigkísérik útját a mai napig. Megtanulta tisztelni a természetet és türelemmel viselni az idő múlását.
Édesanyja mindent tudott. Elvetett egy magot és lett belőle vászon. A vászon meghatározta életünket és kiszolgálta a három tisztességet: a születést, a házasságot és a halált.
Hétéves volt, amikor az első kenyeres kendőt hímezte. A szép népviseleti ruhák felkeltették érdeklődését a varrás iránt, így varrónő lett.
1980-tól Gyöngyösön él. Tagja a Mátra Művelődési Központban működő hímzőkörnek. Számos kiállításon és pályázaton vett részt, és folyamatosan zsűrizteti munkáit. 1987-ben megkapta a Népművészet Ifjú Mestere címet. 2007 óta tagja a Palócföldi Népi Iparművészek Egyesületének.
2008-ban az Oktatási és Kulturális Minisztérium, hímző foglalkozási ágban Népi Iparművésznek ismerte el.

 

Foglalkozás díja: 7 500 Ft/fő

 

 

Online regisztráció

 

További információ:

Farkas Réka

Magyar Népi Iparművészeti Múzeum

(+ 36) 70 377 2236

Image removed.

Interested in other programmes?

Subscribe to our newsletter and be the first to hear about our events and training.