Három dal népi szövegekre
A kompozíció a 80-as évek közepén született annak a gyökeres fordulatnak a szellemében, melynek során a szerző radikálisan szembefordul kora avantgarde-járnak alkotói mentalitásával, stílusával, egész zenei világával, és keresni kezdi a zenetörténeti hagyományhoz való szerves kötődés lehetőségeit, mégpedig magyar népzene ethosza és egy fajta dramatikus építkezés mentén.
Ebben a darabban tehát a beszédszerű vokalitás, a szélsőséges, már-már teátrális érzelmek kifejezése dominál. Az ősbemutató Csengery Adrienne és Kurtág Márta nevéhez fűződik.
Fehér László – szopránhangra és zongorára
A kompozíció jó példa a bartóki örökség hatásának erős jelenlétére a kortárs magyar zene világában. Ez a hatás nem feltétlenül a szerzői nyelvben vagy stiláris jegyekben nyilvánul meg; sokkal inkább habitus és világkép dolga. A népzenei inspiráció – a Fehér László talán a legtöbb szöveg-változatban fennmaradt magyar népballada – kijelöli a mű intonációját és dramaturgiáját egyaránt, s eközben a drámai szélsőségek a kortárs vokalitás révén valósulnak meg, nagy erejű színpadi (színpadias) karakterek mentén.
Európai dramaturgiai archetípusról van szó, de ezt a művet is csak magyar szerző írhatta...
Műfaja a dal és a szólókantáta határmezsgyéjén határozható meg. Ősbemutatója Csengeri Adrienne, számos emlékezetes előadása Bátori Éva nevéhez fűződik.
Mária-énekek
A Mária-énekek című kamarakantáta a magyar spirituális tér egyik legfontosabb motívumát, Szűz Mária kultuszát jeleníti meg, mégpedig sajátos módon; intonációs és formai szempontból egyaránt. A kompozíció előképe 2015-ben született, a Milánói Világkiállítás alkalmából. Ősbemutatójára a Varese melletti Sacro Monte különös hangulatú templomában került sor.
Lényegében magyar és latin nyelvű Mária-himnuszok és népénekek sorozatáról van szó, melynek dramaturgiáját a melodikus anyag változásai (közeli és kontrasztáló intonáció, ritmika, hangkészlet, karakterek) teremtik meg. Szokatlan szerkesztésre vall, hogy középkori eredetű archaizmusok, népi imádságok és újabb keletű népénekek váltakoznak, a stiláris egységet az előadás ima-gesztikája és a női karhoz társuló különös hangszeres kvartett (szaxofon, harmonika, cselló és ütőhangszerek) hivatott biztosítani.
A kompozíció alkalmas kiegészítése lehet a liturgiának, de koncerttermi műsorokba is jól szerkeszthető.
Hajnal – Stabat Mater in honorem Petri Korniss
A népzenei inspiráció a 21. században csak igen széles összefüggésben értelmezhető. Valódi integrációjához mély empátia, néprajzi, történelmi, szociológiai és művészettörténeti ismeretanyag is szükséges. Kodály és Bartók munkássága és személyisége olyan belső, érzelmi és morális kötéseket épített ki a magyar művészek sokaságában, melyek messze túlmutatnak a népzenei anyag puszta fölvetésén, primér „feldolgozásán”.
A Hajnal című kamarakantáta szövege egy archaikus gyimesi csángó Mária-imádság szerkesztett változata. Közhelyszámba megy, hogy ezek a szövegek egyszerre hordozzák a zsolozsma és a ráolvasás toposzait. A szerző fő törekvése a végtelenül személyes és átélt intonáció és egy vallásos habitus (liturgikus rend) együttes érzékeltetése, melynek során a pietás, a kegyelet, a jámborság és a végtelen elköteleződés feloldja a történelmi idő realitását.
A kompozíció rendkívüli feladatot ró az előadókra, elsősorban a szoprán szólistára. A vonós-együttes brácsaszólamát háromhúrú népi hangszeren szólaltatja meg a játékos. A helyenkénti latin nyelvű kommentárok a Bölcsek Könyvének részletei. A mű egyben tisztelgés Korniss Péter fotográfus munkássága előtt. A 2016-os ősbemutatón is Kele Brigitta énekelte a szopránszólót.
Cantiones de Sancto Ladislao rege
A szerzőt csaknem három évtizede foglalkoztatja a népi vallásosság kérdésköre, különös tekintettel a magyar gregoriánum és az élő népének-repertoár sajátosságaira.
Az európai műfaji hagyományok – legfőképp a vokális-hangszeres műformák (kantáta, oratórium) – gazdag lehetőségeket hordoznak a zeneszerző számára; olyan formai keretet és dramaturgiát kínálnak, melyben áthidalhatók az inspirációs anyag stiláris különbségei.
A Cantiones de Sancto Ladislao rege a Szent László-kultusz rendkívül széles repertoárjából válogat, mintha csak egy imaginárius Szent László-szertartást konstruálna. Latin és magyar nyelvű dallamok követik egymást, koncertáló modorban, mintegy sugallva egy muzsikus közösség ünnepi lehetőségeit, az intonáció és a karakterek a passiók formanyelvét juttathatják eszünkbe.
A művet a Canticum Novum énekegyüttes mutatta be 2018-ban, a budapesti Hermina Kápolnában.
Kodály Zoltán kalandjai
A darab mintegy negyven éve született. Játékos divertimento, melyet Kodály Bicinia Hungarica-sorozata ihletett. (A szerző a 20. század nagy magyar szellemi teljesítményei közé sorolja a Biciniát.) A 80-as évtized mellesleg a magyar zenei „közéletben” a Kodály-örökség körüli polémiák korszaka volt.
A szerző a tisztelgés, az „hommage” gesztusain túl a regnáló zenei köznyelv ellen-állásával, a korabeli zenei divatok olykor komikus “agressziójával” is szembesíti hallgatóját. Végeredményben azért Kodály a győztes...
A darab a 180-as csoport számára készült, bemutatója 1980-ban volt.
Sinfonietta (Kamaraszimfónia)
A klarinéttal, két kürttel és ütőhangszerekkel kibővített vonószenekarra komponált mű a programot sejtető tételcímek (Liaisons dangereuses, Les adieux, Rondo burlesque) ellenére is alapvetően hagyományos dramaturgiájú nagyforma, jellegzetes háromtételes kamaraszimfonikus alkotás. Előképe a 2013-ban komponált Septuor.
A szonátaformát valamelyest szabadon kezelő nyitótétel robusztus karaktereket állít szembe egymással, és ez számos kontrapunktikus kalandozást tesz lehetővé, mutatós játszanivalót kínál a hangszereseknek. A második, lassú tétel notturno-karakter, sűrű szövésű zenei folyamat, melynek számos szólisztikus, koncertáló részlete, erősen kontrasztáló melodikus anyaga igen érzékeny előadást kíván. Minden ízében a magyar sirató-stílus leképeződése. A zárótétel virtuóz, igen képszerű, teátrális-táncos karakterű darab, a divertimento-hagyomány és az „akasztófahumor” szellemében.
