Novem­ber 30.

Szent András napja

 

András napja a legjelentősebb házasságjósló, varázsló nap. A sokféle jósló eljárás közül mutatunk most párat, érdemes kipróbálni – ki tudja!

 A lányoknak többnyire magányosan, titokban kell ezeket a praktikákat elvégezniük. Ahhoz, hogy a fortélyok sikerét biztosítsák, a nyelvterületen széles körben ismert, hogy érdemes egész nap böjtölni. Jellemző szokás, hogy a lányok párnájuk alá férfi ruhaneműt rejtenek, hogy megálmodják a jövendőbelijüket. Erre utal a hajdúszoboszlói mondás:

"Aki böjtöl András napján, vőlegényt lát iccakáján."

 

Bácskában pedig ezt mondták lefekvéskor, remélve, hogy megálmodják párjukat:

„Ágyláb, léplek, András, kérlek,

Mutasd meg a jövendőbeli vőlegényemet!”

 

Hajnalcsillag feljöttéig, vagy pedig másnapig tartó böjt mellett este két karéj kenyeret a párna alá tesz a leány, s amikor lép fel az ágyba, a következő verset mondja:

„Ágyamot tapotom, András napját várom, hogy mondja meg nékem, ki lesz az én párom.

Ágyamat tépem, András napját kérem, hogy mondja meg nékem, ki lesz az én férjem.”

 

Másféle praktika a hallgatózásból való jóslás: legismertebb formája a disznóól rugdosása. Sokfelé úgy vélték a leányok, ahányat röffen a disznó, annyi év múlva mennek férjhez. Az Ipoly menti falvakban egy András nevű férfi kapuját rázták meg, s figyelték, honnan hallatszik a kutyaugatás, abból az irányból várták a jövendőbelit.

Ehhez hasonlóan Nyárádszentlászlón András napján éjfélkor a leány két fakanállal a kezében kiáll a ganécsomóra (trágyadombra), a két fakanalat összeveri, majd figyel, hogy melyik irányból jön a kutyaugatás, mert abból a falurészből való lesz majd a jövendőbelije.

 

Megnézem a kalendárium többi ablakát is

Interested in other programmes?

Subscribe to our newsletter and be the first to hear about our events and training.