Nagy László: Csodafiu-szarvas és regölés 1899-ből
A mai napra Nagy László gyönyörű, a népköltészetből ihletet merítő és a versformáláshoz szókészletet is kölcsönző versét rejti adventi ablakunk, valamint az ihletül szoigáló iszkázi regölés felvételét 1899-ből.
A Csodafiu-szarvas c. vers kapcsán több minden is fölidézi a népköltészetet, a balladák, népdalok világát (gondolhatunk a természeti képekre, mint az ember érzelmek szimbólumai, párhuzamaira), de ez alkalommal egyedül a regölést, mint adventi, tél és év végi népszokást említjük.
Nagy László dunántúli, felsőiszkázi születésű volt, hallhatta, átélhette gyermekkorában az iszkáziak népszokásai közt a regölést is. Bár sajnos fiatalon eltávozott, de a táncházmozgalom kezdetének még szerencsére megélője, aktív részese volt, nemcsak művészi síkon, de akár küzdött a kultúrpolitikai szereplőkkel is a népi mozgalom, a népzenét, népköltészetet, a népi kultúrát a városi mindennapokba vissza-integrálni igyekvő fiatalok segítéséért (maga is írt pl. Táncbeli tánc-szók címmel verset e célra).
A regölés téli, termékenységvarázslás jellegű, köszöntő énekes népszokás (és újabban néhány helyen újra járnak!). December 26. és újév között jártak a fiatal férfiak, fiúk csoportosan regölni.
Nagy László: Csodafiu-szarvas
Tavasz kerekedik, bimbó tüzesedik, jázminfával fényes agancs verekedik, csodafiu-szarvas nekitülekedik, nekitülekedik.
Jázminfa virágát lerágom hajnalra, inaimmal ugrok nyárdelelő napba, pörkölődök, vékonyodok, maradok magamra, maradok magamra. |
Vadászok meglőnek, golyó a szügyemben, Balatonban a sok víz, mind az én könnyem, sírva sírok, sírva sírok, ha sietek lemaradok, csodafiu-szarvas hiába vagyok, hiába vagyok.
Deresen, havasan eljön a karácsony, csodafiu-szarvas föláll az oltáron, szép agancsa gyúlva gyullad: gyertya tizenhárom, gyertya tizenhárom. |
Megnézem a kalendárium többi ablakát is