Borbély Mihály meséi
Borbély Mihály egyházaskéri, bánáti mesemondónak kitüntetett szerepe van a magyar néprajzi kutatásban, az első mesemondó a magyar folklorisztikában, akinek elégé nagy repertoárja, 51 meséje (Kálmány Lajos gyűjtésében) önálló kötetben láthatott napvilágot (Hagyományok Borbély Mihály mondása nyomán. Leírta és jegyzetekkel ellátta Kálmány Lajos. Néphagyományokat Gyűjtő Társaság, Szeged, 1914.) Ortutay Gyula, aki ezt a gyűjtést, ezt a szemléletmódot az általa elméletileg is megalapozott egyéniségkutató iskola előzményének tekintette írta 1940-ben: ,,...Kálmány előtt, s egészen mostanáig utána, kutatóink nem foglalkoztak, vagy nem találkoztak ilyen mesemondó tehetséggel'. Kálmány Lajos, plébános-gyűjtője ezt írta Borbélyról, találkozásukról: ,,Nyelvhagyományainkat gyűjtögetve, 1913. évi január hó végén Egyházaskéren olyan mesemondóra találtam, aki képes volt egész héten keresztül újabb és újabb használható adatokat mondani. A hét végén, mielőtt a falut elhagytam volna - mert elhalaszthatatlan dolgokra hívták emberemet -, azt kérdeztem tőle, hogy ha máskor, mikor már elvégezte a sürgős dolgát, eljövünk, tud-e még újakat mesélni? A kívánt feleletet kaptam: hogy még sok mesét tud...' Borbély Mihály meséi nagy részét Kerektón tanulta egy Horgosról oda átkerült öreg juhásztól, és ez a beszédjén igencsak érződött. Amikor ugyanis belemelegedett a mesélésbe, fel-feltűntek benne a bácskai nyelvjárás elemei...”
Az 1914-es könyv szinte hozzáférhetetlenné vált; az új kiadásban eltértek az eredetitől: kiegészítették a Kálmányra, illetve a Borbély Mihálytól való mesegyűjtésre vonatkozó visszaemlékezésekkel, és a családtagok, rokonok által még ismert és bizonyosan vagy valószínűleg Borbély Mihálytól hallott mesékkel.
Ezért ahhoz az érdekes lehetőséghez jutunk, hogy több szöveget, így A kanalastót meséjét is, apa és fia elmondásában is olvashatjuk, össze is hasonlíthatjuk, mennyivel és miért rövidebb, vázlatosabb Borbély Lajos meséje.
A kötet anyagát Katona Imre folklorista, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Néprajzi Tanszékének docense rendezte sajtó alá, és látta el jegyzetekkel.
Katona Imre jegyzetei A kanalastót-hoz: (A pingált szobák… c. kötetből):
A kanalastót. AaTh 303A ~ AaTh 328 ~ AaTh 531 (Aranyhajú leány). Bár Borbély e meséje kiterjedt motivikai rokonsággal (pl. AaTh 313, 314 stb.) rendelkezik, mégis eléggé kikristályosodott, és a fő típusokhoz egészen közelálló változat. A magyar nyelvterületen kb. 40 változatát jegyezték fel. A motivikai, tehát távolabbi rokonság elsősorban a testvérek lovaglására és menekülésükre vonatkozik, de hasonló feladatok több más mesében is előfordulnak. Ilyen és hasonló motívumok, ill. epizódok együtt, összetetten főként a keleties elemeket is tartalmazó magyar hősmesékben bukkannak fel. Kálmány e mese jegyzeteiben (Hagyományok, II. : 174) néhány említett motivikai rokonságra utal csupán; az ő gyűjtéséből közelebbi változatot nem ismerünk. Borbély e meséjéhez viszonylag közelálló változatot ismerünk viszont Kopácsról (Sárkányölő ikertestvérek, 65—91), távolabbit Várdarócról (Jugoszláviai magyar népmesék, 169—188); részlegesen rokon mesét pedig Zomborban (Jugoszláviai magyar népmesék, 334—336), Doroszlón (i. m. 349—359) és Kishegyesen (i. m. 385— 390) jegyeztek fel. Elmondta Borbély Mihály fia, Lajos is. (L. 8/A. sz. a.)” (Pingált szobák. Borbély Mihály meséi. Kálmány Lajos gyűjtése. Hagyományaink VI. Fórum Könyvkiadó, Újvidék, 1976. 399.)
A hősmese nyelvezete, a párbeszédformulák szerepe
A mesei formulákhoz minden nyelvben sajátos, hagyományos képzettartalmak társulnak, az adott nyelvre, folklórra jellemző varázsát adják, szinte lefordíthatatlanok. Ezek közül a történeti mesekutatás általában azokkal foglalkozik, amelyeket archaikusnak tart, vagy amelyekben a mesei világ törvényei kiváltképpen megmutatkoznak. Az ilyen sztereotip mondatok, formulaszerű állandó szóösszetételek közül a leggyakoribbak a mesekezdő formulák, a mesei átvezető formulák, a mesezáró formulák és a párbeszédek. Borbély Mihály meséje gazdag a formalizált párbeszédekben, és mai mesemondónk, Ágnes is megtartja, szépen visszaadja ezeket:
Álljon itt például a János és lova közti beszélgetésekből néhány:
- No, édös gazdám, hogy mönjünk: mint a szél vagy a gondolat?
- Úgy mönjünk, hogy se tebbened kárt ne tögyél, se énbennem!
A cselekményben, a mese fonalának szövésében fontos szerephez jutó tárgyak észrevételének folyamatát is egy állandósult szövegű párbeszéddel kíséri a mesemondó:
(János:)
- Ehen egy aranyhajszál!
Akkor mondta neki a lova:
- Ugye mondtam, hogy se ne tudj, se nem láss semmit! De most mán mindegy, eriggy oszt vödd föl! Majd mögsiratod eztet!
(kicsit később)
– Nézd, kedves lovam, möjen szép arantoll!
Aszongya neki a lova:
- Ugye mondtam, hogy se ne tudj, se nem láss sömmit! De most mán mindegy. Eriggy, oszt vödd föl! Majd mögsiratod eztet!
(Még később:)
- Nézd, kedves lovam, möjen szép aranpatkó!
Aszongya a lova:
- Ugye mondtam, hogy se ne tudj, se nem láss semmit, de most mán mindegy. Ereggy, oszt vödd föl! Majd mögsiratod eztet!
Szerkezet a tündérmesében, szerkezet A kanalastót-ban
Ez a hosszú, kanyargós hősmese kiválóan alkalmas arra, hogy a népmese mint népköltszeti műfaj jellemzőit személtesse, nemcsak a mesei formulák, hanem a szerkezet terén is. A meseműfajok mindegyikére érvényes tartalmi-szerkezeti egységekhez Borbély Mihály-Szabó Ágnes e meséjéből hozva példát:
mesei elem: pl. fiatalító vaskád vagy pl. legkisebb testvér;
mesemotívum: pl. az aranyménes tejében megfürdik a főhős, a legkisebb testvér;
mesei epizód: itt pl. a régi kocsisok rágalmazása miatt, a nagyorrú barát parancsára, el kell hozni a főhősnek az aranyménest, és a gazdája előtt megfürödni benne;
mesetípus: pl. az AaTh 531 Az aranyhajszál, aranytoll, aranypatkó elnevezésű mesetípus;
típuskombináció: pl. Borbély Mihály e meséjében három típus, az AaTh 303: A két testvér, az AaTh 531: Az aranyhajszál, aranytoll, aranypatkó és az AaTh 328: A táltosfiú elnevezésű mesetípus kombinációja, egymásbaszövése fogyelhető meg.
Tájnyelv és mesemondás
Mesemondónk, Szabó Ágnes vajdasági, szabadkai származású, akinek ez beszédjén is érződik. Ez a felvétele is jó példa arra, hogy ki-ki leginkább a saját nyelvén, nyelvjárásán tud hitelesen megszólalni, hiszen az ő szájából a legnagyobb természetességgel hallatszanak ennek a Borbély Mihály-mesének a tájszavai, ez a szókics, ez a tájnyelvi kiejtés nagyban gazdagítja a mesehallgatók élményét. Néhány példa abból, miket őrzött meg a forrás-szövegből: a kétszer, harmadszor” helyett “kétszé, harmadszó”, János így kesereg: “Há honna tudja, hogy hun van az a lány...”; a táltos így biztatja gazdáját: “Ne gondulj ezzel, fogd a vakarót, fogd a kaparót, rakd be a tarisznyába, s gyerünk!”, az átváltozás mozzanata a bukfenccel (“buksenggel”): “...Há megyünk az ördöngös öregasszonynak a portájára. Hanem idefigyelj: amikó odaérünk a határra, én átbuksengezek a fejemen, lesz belőlem egy bot, tebelőled meg lesz egy ősz öregember….”
Az is a hagyományos magyar mesemondói stílusra jellemző, és Ágnes is él vele, hogy – a stúdiókörülmények ellenére – mesemondása interaktív is, gyakran kiszól, a hallgatók figyelmét külön fölhívja valamire (“...úgy sírt, te!...”“..halljátok-e...” stb.)
Ahogyan mesemondó tanfolyamunk oktatója, Agócs Gergely megfogalmazta a népi-előadóművészeti minősítő zsűrizési szempontrendszerében: a mai mesemondókat arra biztatjuk, hogy „...csakis abban az esetben mondjanak nyelvjárásban mesét, ha az a nyelvjárás a sajátjuk, vagy legalábbis az adott tájnyelvi környezetből származnak, tehát természetes módon képesek felidézni a szóban forgó nyelvjárás sajátos ízeit.”
Lásd ITT
