Kosár­fonó

„Sok szépet, jót, emberit kaptam és kitartást. Kikapcsolódás, feltöltődés volt számomra a jó légkörben való tanulás.” (volt tanfolyami hallgató)

 

Szakképesítésre felkészítő szakmai képzés

Intézmény nyilvántartásba vételi száma: E/2020/000301
Programkövetelmény azonosító száma: 02142001

 

EZ A TANFOLYAM BETELT, de lehet jelentkezni várólistára, ahonnan az esetlegesen kieső résztvevők helyeire van mód bekerülni. Regisztrációs lehetőség 'a jelentkezés menete' címszó alatt. 

 

A Hagyományok Háza több évtizede oktatja a kosárfonás mesterségét. A kétéves képzés során hallgatóink megismerkednek a kaskötők és kosárfonók által készített kosártípusokkal a hagyományos kosarak formavilágával és a fonástechnikákkal. Célunk, hogy az alapanyag sajátosságainak megismerésén keresztül, ízléses és a mai tárgykultúrához igazodó vesszőtárgyak készüljenek.

A mesterségbeli fogások elsajátításával egyaránt készítenek hagyományos és a mai lakáskultúrába illeszkedő kosarakat. A szakmatörténeti, technikai és technológiai ismereteket a néprajzi értékek felhasználásával és a hagyomány ápolásával alkalmazzák. 

A kosárfonás meditatív, feltöltődést adó alkotói tevékenység, aminek csak a fantázia szab határt. Eszköz nélkül, bárhol végezhető tevékenység, nem szükséges költséges műhelyt berendezni hozzá. Ajánljuk mindazoknak, akik érdeklődnek a kézművesség iránt, akiket érdekel a kosárfonás és szeretnék otthonukat és szeretteik otthonát természetes anyagokból készülő használati tárgyakkal ellátni, vagy a mindennapi munkájuk mellé keresnek egy alkotó tevékenységet, ami által kikapcsolódhatnak, feltöltődhetnek.

 
Ízelítő a képzés anyagából - tárgyak és technikák
  • A fűzvessző felhasználása a Kárpát-medencében: az építkezés, a lakáskultúra, a gazdálkodás és a halászat fonott tárgyai
  • Kaskötők és kosárfonók által készített kosártípusok: kerek, ovális és szögletes aljra készülő kosarak, változatos fonástechnikával, szegésfajtával, fül- és fedélmegoldással
  • Hántolatlan zöldvesszőből és hántolt fehér és főzött vesszőből készített kosarak
  • Kávás kosarak
  • Vékák, ovális és kerek aljú bevásárlókosarak, terménytárolók, lábazattal ellátott kosarak, fedeles tárolók
  • Szögletes aljú kosarak, fakeretre készülő kosarak, csúcsos karórendszerű kosarak
  • Fonott üvegek, demizsonok

 

A kosárfonó képzés tananyagegységei

I. Népi kézműves vállalkozás működtetése

Témakörei:

  • Általános néprajz és népművészet
  • Művészettörténet
  • Népi kézműves szakmai alapismeretek
  • Népi kézműves vállalkozás ismeret, marketing 
  • Rajzgyakorlat

II. Kosárfonó

Témakörei:

  • Szakmai ismeretek
  • Szakmai néprajz
  • Szakmai gyakorlat
  • Szakmai rajzgyakorlat

 

A képzés időbeosztása

Időtartama: 2 év (637 óra)
70 alkalom, 350 gyakorlati óra (5 x 45 perces óra/alkalom) + 2 db 5 napos tábor (80 óra)

 

Tanfolyami órák

Általános néprajz és népművészet: az első évben havonta egy alkalommal szerdán 16:00-19:00-ig a Hagyományok Házában
Művészettörténet: az első félévben szerdánként havonta 2-3 alkalommal 16:00-19:00 között online formában
Népi kézműves szakmai alapismeretek: a második tanévben tömbösített formában
Népi kézműves vállalkozás működtetése: a második tanévben szerdánként 16:00-19:00 között, témakörönként tömbösítve, alkalmanként online formában is.  
Rajzgyakorlat: a második félévben szerdánként 16:00-19:00 
Kosárfonó gyakorlat: hetente egyszer, hétfőn délutánonként 16:00-20:00-ig órarend szerint.
Szakmai gyakorlat: a képzés két nyarán 1-1 hét műhelygyakorlat a Hagyományok Háza műhelyében vagy közös szervezéssel vidéken

 

Oktató

Kovács Zoltán - kosárfonó, népi iparművész, szakoktató

 

Tanfolyami díj

A képzés teljes díja 680 000 Ft/fő, mely tartalmazza a tananyagegységek vizsgadíját, de a szakképesítő vizsga díját nem.  A szakképesítő vizsgát független vizsgaközpont szervezi, ahol a vizsga díját külön határozzák meg. Az alapanyagot a tandíj nem tartalmazza.


Részletfizetés ütemezése:
1. 190.000 Ft (1 félév +nyári tábor díja)
2. 150.000 Ft (2. félév díja)
3. 190.000 Ft (3. félév+ nyári tábor díja)
4. 150.000 Ft (4. félév díja)

Első részlet befizetése a jelentkezéskor, legkésőbb 2024. január 18-ig.

A tandíjat a következő bankszámlára kérjük befizetni:
Bankszámlaszám: 10032000-01739716-00000000    
Kedvezményezett neve: Hagyományok Háza
A közlemény rovatba kérjük feltüntetni az alábbiakat: Kosárfonó tandíj 61201/6505 *jelentkező neve*

 

A jelentkezés menete

EZ A TANFOLYAM BETELT, de lehet jelentkezni várólistára az alábbi linken, ahonnan az esetlegesen kieső résztvevők helyeire van mód bekerülni.

Jelentkezem a tanfolyam várólistájára

Felhívjuk a figyelmet, hogy a jelentkezés a kért dokumentumok feltöltésével és a tandíj első részletének befizetésével válik érvényessé.

Jelentkezési határidő vége: 2024. január 18.

 

A jelentkezés feltételei

A képzésre való jelentkezés feltétele: alapfokú iskolai végzettség. Az online jelentkezési lap beküldésével a jelentkező elfogadja a jelen felhívásban írtakat (így különösen a részvételi díjjal, eszközökkel kapcsolatos és egyéb részvételi feltételeket), emellett hozzájárul személyes adatainak a következő célok érdekében történő kezeléséhez: a megadott adatokat a Hagyományok Háza a jelentkezés adminisztrációjához, a jelentkezettek értesítéséhez, a képzési szerződések előkészítéséhez használja fel. A jelentkezési lapot beküldő tudomásul veszi, hogy személyes adatai kezelésének egyéb feltételeit a Hagyományok Háza erre vonatkozó Adatkezelési Tájékoztatója https://hagyomanyokhaza.hu/hu/adatvedelem tartalmazza.

Kérjük, hogy a jelentkezési lapon pontos, a személyi igazolványában szereplő adatokat és valós elérhetőséget (cím, e-mail, telefonszám) adjon meg!

A jelentkezési határidő jogvesztő: a határidőn túl érkező jelentkezések érvénytelenek, így azokat a Hagyományok Háza nem bírálja el. 

Jelentkező tudomásul veszi, hogy a minimális létszám (9 fő) betöltésének hiányában a Hagyományok Háza a képzést nem indítja el, illetve a maximális létszám (12 fő) elérése esetén, az első 12 főn túli jelentkezők várólistára kerülnek, és csak az esetlegesen kieső résztvevők helyének feltöltése esetén, jelentkezési időrendi sorrendben van lehetőség a tanfolyamra való bekerülésre. A Hagyományok Háza a sikeres jelentkezésről e-mail formájában értesíti a jelentkezőket. 

A Hagyományok Háza a képzéssel kapcsolatban kizárólag írásban ad felvilágosítást a jelentkezők részére a bolega.margo@hagyomanyokhaza.hu  e-mail címen.

 

Képzési program elérhető ITT

A szervezők a változtatás jogát fenntartják.

Interested in other programmes?

Subscribe to our newsletter and be the first to hear about our events and training.