Más­odik Folk­lór Nap­ja Eu­ró­pá­ban

Idén már másodjára valósul meg a Folklór Napja szeptember 23-án, hétfőn Európa szerte, az European Folk Network (EFN) tagszervezeti koordinálásával.  

HÁTTÉR ÉS CÉLOK

A Folklór Napja (European Folk Day) az EFN kezdeményezésére indult el, azzal a céllal, hogy összekapcsolja az európai néphagyománnyal foglalkozó szervezeteket az előadóművészet, a zene, tánc vagy storytelling területén. Tavaly 32 ország csatlakozott, mintegy 248 programmal, melyekről ITT olvashattok részletesen.

KI VEHET RÉSZT?

Bárki csatlakozhat online vagy személyesen, aki aktívan kapcsolódik a néphagyományhoz. Egyéni, zenekari, egyesületi, közösségi vagy intézményi résztvevőket is várnak. A részvételhez nem szükséges az European Folk Network tagjának lenni. 

HOGYAN LEHET CSATLAKOZNI?
  • egyénileg, saját tartalmak megosztásával a közösségi médiában a #europeanfolkday hashtag használatával,
  • csatlakozhatsz fesztiválként is, ha olyan előadók a fellépőid, akik a néphagyományhoz kapcsolódnak, és így részese lehetsz egy nemzetközi kommunikációnak,
  • ha az írott médiában dolgozol (pl. újságíró vagy), akkor egy dalt vagy előadót bemutathatsz a rovatodban, de akár egy egész témanappal, több tartalommal is kapcsolódhatsz.

Ha szükséged van több tanácsra, keresd meg az országodban működő EFN tagszervezetet! (Például a Hagyományok Házát.)
A részvétel nyitott, bárki, bárhol csatlakozhat az eseményhez. Ha mégsem tudod, pontosan hogyan tedd meg, keress minket bátran, vagy nézd meg az EFN új weboldalát és válogass az ötletek közül! 
Ha eldöntötted, milyen formában veszel részt az Európai Folklór Napján, oszd meg velünk ITT, és add meg a csatlakozás részleteit, így kereshető lesz programod a nemzetközi adatbázisban. A következő hónapok során folyamatosan információkat fogunk megosztani az eseményről és láthatóságot biztosítunk a beérkezett programoknak Európa-szerte. A hírlevére ITT tudsz feliratkozni. 

HOGYAN VEHETED FEL A KAPCSOLATOT A SZERVEZŐKKEL?

Keresd az EFN Európai Néphagyomány Napját koordináló csapatát, az alábbi e-mail címeken:

A Hagyományok Házát bármilyen EFN témában pedig ezen a címen: kabinet@hagyomanyokhaza.hu

Az Európai Folklór Napja általad, érted, értünk van!

Interested in other programmes?

Subscribe to our newsletter and be the first to hear about our events and training.