Kom­plex drámaórák

A Hagyományok Háza és a Káva Kulturális Műhely együttműködésében létrejött két színházi játékot - komplex drámaórát - ajánlunk a pedagógusok figyelmébe.

A foglalkozások a komplex színházi nevelési előadások (TIE) elvi alapjait és módszereit követik, újdonságot jelent azonban, hogy ez alkalommal a kiindulópontot népballadák jelentik. A komplex színházi játékok során a jeleneteket egy-egy interaktív játék szakítja meg, melyek célja, hogy a nézők az előadás alkotó résztvevőiként érzelmeiken keresztül bevonódjanak, közösen gondolkodjanak és cselekedjenek. Az előadások témája olyan erkölcsi vagy társadalmi jelenség, ami az embert, mint a jelenben élő közösségi lényt vizsgálja. Az alkotók párbeszédre ösztönzik a nézőket, hogy a különböző nézőpontok felszínre kerüljenek és lehetővé váljék a többszempontú vizsgálódás. 

A foglalkozásokon alkalmanként egy iskolai osztályt tudunk vendégül látni.

Részvételi díj: 1500 Ft/fő

 

Jelentkezni a Hagyományok Háza honlapján keresztül, a megadott időpontokra jelentkezési lap kitöltésével lehetséges:

JELENTKEZÉSI LAP

 

 

Egyszer egy királyfi

színházi játék az általános iskolák 5-6. osztályos diákjai részére

Történetünk főszereplője egy 16 éves fiú. Nem egy átlagos fiúról van szó, mindenki csak Királyfinak szólítja, hiszen ő egy híres influenszer.  Az Egyszer egy királyfi néven futó vlogjának 89 ezer feliratkozója van jelenleg. Imádják a fiatalok, nagy népszerűség övezi. Ám az egyik élő bejelentkezése alatt valami olyasmi történik vele, ami egész karrierjére, a követőire és még a saját életére is óriási hatással lehet. Egyszer csak feltárul az igazság…

Alkotók, színész-drámatanárok: Benkő-Kovács Gergely, Gyombolai Gábor, Milák Melinda, Sereglei András

Zene: Dj Panda

Szakmai konzulens: dr. Sándor Ildikó

Játékidő: 90’

A program választható időpontjai jelentkezési adatlapunkon érhetők el.

 


Kőmíves Kelemenné – várjatok, várjatok…

színházi játék az általános iskolák 7-8. osztályos diákjai részére

A Kőmíves Kelemenné balladát átszövi egy család és a benne élő egyének sorsát meghatározó vállalások, ki nem mondott szavaktól terhes találkozások. Hasonló vállalások, döntések egy jelenkori családban is megszületnek, főként a szülők választásaiban. A színházi játék a ballada és egy mai történet síkján vizsgálódik, a gyerek nézőpontját előtérbe helyezve.

Alkotók, színész-drámatanárok: Bori Viktor, Boznánszky Anna, Kardos János, Somorjai Márton

Szakmai konzulens: dr. Sándor Ildikó

Játékidő: 90’

A program választható időpontjai jelentkezési adatlapunkon érhetők el.

 


További információ szakmai és szervezési kérdésekben:

Németh Katalin
+36 30 551 00 78
nemeth.katalin@hagyomanyokhaza.hu

Fotó: Csoszó Gabriella

Interested in other programmes?

Subscribe to our newsletter and be the first to hear about our events and training.