Guliba Tár­su­lat / Eger

1100 éve Európában, 20 éve az Unióban

Július 1-jével Magyarország átvette az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét, amelynek jegyében féléves útjára indul a Kulturális és Innovációs Minisztérium által támogatott 1100 éve Európában, 20 éve az Unióban című kulturális programsorozat is. Ennek célja, hogy egy országos turné keretében, a kultúrstratégiai intézményeinkkel közösen ünnepelje kulturális, történelmi örökségeinket, hagyományainkat, és bemutassa azokat az értékeinket, amelyekre büszkék lehetünk, éljünk magyarként bárhol a Kárpát-medencén innen és túl. Mindazt, amit mi, magyarok adtunk a világnak, Európának és benne az Uniónak, legyen szó – a teljesség igénye nélkül – művészetekről, innovációról, sportokról, gasztronómiáról. 

Guliba Társulat előadása

"Csípd meg, fogd meg, eredj utána!" György vitéz és a kecskéjét kereső pásztor története
Népi mondókáink, énekeink és táncaink kísérik végig a mesét, majd a vitéz és a sárkány küzdelme teszi izgalmassá a történetet a Guliba társulat zenés-táncos családi előadásában.
Előadják: Gyémánt Ádám, Máté Móric és Tóth Zsombor
 

A program a Kulturális és Innovációs Minisztérium és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával, az 1100 éve Európában, 20 éve az Unióban programsorozat keretében jött létre. 

Interested in other programmes?

Subscribe to our newsletter and be the first to hear about our events and training.