Meg­idé­zett Kár­pát­al­ja - jó­té­kony­sá­gi elő­adás

"Olyan időket élünk, olyan érzelmi állapotban léteznek a körülöttünk élő emberi közösségek, amelyek hosszú ideig már nem képesek elviselni a környezetünkből érkező zajt és a lelkekben támadt zavart."

A Magyar Állami Népi Együttes Megidézett Kárpátalja című előadásának teljes jegybevételével szeretnénk támogatni az Ukrajnából menekülni kényszerülőket. Hisszük, hogy ebben a helyzetben mindennél fontosabb a segítő szándék, az összefogás, így előadásunk személyesen a Hagyományok Házában, és a világ bármely pontjáról, élőben is követhető.

Az előadás a Táncháztalálkozó nyitóeseménye.

A Ma­gyar Nép­me­se Nap­já­nak prog­ram­jai

A Hagyományok Háza Hálózat idén is méltó módon ünnepelte Felvidéken és Kárpátalján a Magyar Népmese Napját. Benedek Elek születésnapjára emlékezve gyermekeknek és felnőtteknek szóló mesék mellett az ünnepet a szervezők tánccal és kézműves-foglalkozásokkal is színesítették.

Új, for­ma­bon­tó di­vat­szín­há­zi elő­adás

A Hagyományok Háza Körforgásban című új, összművészeti produkciója egy nem mindennapi divatbemutató formájában eleveníti fel a témát átjáró örök kérdéseket: miként helyezheti új kontextusba a kortárs művészet a múltat, a hagyomány miként tud jelen lenni és alapot szolgáltatni a művészeti fejlődésnek. 

Érdekli a többi műsor?

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és értesüljön elsőként rendezvényeinkről, képzéseinkről!