MÁNE Mo­zi

Sokfélék vagyunk és sok helyről jövünk. De egy valami nagyon szorosan összeköt minket: a néptánc szeretete és tisztelete. Annak érdekében, hogy ebben a bukkanókkal megtarkított időszakban is találkozhassunk, most mi megyünk el hozzátok, ha befogadtok egy pár órácskára az otthonotokba. Ez a közösség nem csupán a táncosokból és zenészekből épül fel, hanem abból a sokszínű közönségből kovácsolódik erős eggyé, melynek Ti is tagjai vagytok! 

 

Azért, hogy ne távolodjunk el (fizikálisan) a kellőnél jobban, most ellátogatunk hozzátok a hét elején egy-egy előadás erejéig, hogy picit emlékeztessünk, hogy picit visszaadjunk, hogy picit veletek mulassunk. 

Április 13-ától minden hétfő este elhozzuk az otthonotokba a Magyar Állami Népi Együttes nagy sikerű előadásait. Pontban hétkor találkozunk! :)

Az előadásokat a facebook és youtube csatornán keresztül tudjátok megtekinteni. 

 


A Ma­gyar Nép­me­se Nap­já­nak prog­ram­jai

A Hagyományok Háza Hálózat idén is méltó módon ünnepelte Felvidéken és Kárpátalján a Magyar Népmese Napját. Benedek Elek születésnapjára emlékezve gyermekeknek és felnőtteknek szóló mesék mellett az ünnepet a szervezők tánccal és kézműves-foglalkozásokkal is színesítették.

Új, for­ma­bon­tó di­vat­szín­há­zi elő­adás

A Hagyományok Háza Körforgásban című új, összművészeti produkciója egy nem mindennapi divatbemutató formájában eleveníti fel a témát átjáró örök kérdéseket: miként helyezheti új kontextusba a kortárs művészet a múltat, a hagyomány miként tud jelen lenni és alapot szolgáltatni a művészeti fejlődésnek. 

Érdekli a többi műsor?

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és értesüljön elsőként rendezvényeinkről, képzéseinkről!