Mákó­fal­va, 1983.05.14.

Igen ritka az, amikor a gyűjtésen elhangzó dallamok közül egyiknek sem kérdőjelezhető meg komolyabban a folklórértéke, azaz mindegyik dallam hagyományosnak tekinthető az adott tájegység tükrében. Ez egyaránt lehet erénye a gyűjtőnek, aki jól irányzott kérdéseivel a régi hagyományokat hívja elő egy adott személy repertoárjából, de lehet az adatközlő érdeme is, aki jó érzékkel ismeri fel a gyűjtő igényeit. Ennél a mákófalvi gyűjtésnél egyértelműen e két tényező szerencsés együttállásáról beszélhetünk.

Könczei Árpád 1983-as gyűjtésén a híres bogártelki zenészdinasztia egyik fiatal tagja, az akkor még csak 25 éves Czilika Gyula hegedül, aki fiatal korától apja, Czilika János és nagybátyja Boros Samu mellett játszott a bogártelki zenekarban. Ez utóbbi „idősebb” zenész generáció tagja az őt kísérő Ármán Lajos. A gyűjtésen 72 éves bogártelki brácsás változatosan használja a négyhúros hangszerének különböző húrsíkjait. A virtuóz balkéz játékát a határozott és dinamikus vonókezelése is kiemeli. Az általa használt kontraritmusok egyenletes és táncszerű monotonitását pedig alkalmanként a dallam ritmusát imitáló díszítő ritmusokkal oldja fel.

Tovább a felvételhez

A Ma­gyar Nép­me­se Nap­já­nak prog­ram­jai

A Hagyományok Háza Hálózat idén is méltó módon ünnepelte Felvidéken és Kárpátalján a Magyar Népmese Napját. Benedek Elek születésnapjára emlékezve gyermekeknek és felnőtteknek szóló mesék mellett az ünnepet a szervezők tánccal és kézműves-foglalkozásokkal is színesítették.

Új, for­ma­bon­tó di­vat­szín­há­zi elő­adás

A Hagyományok Háza Körforgásban című új, összművészeti produkciója egy nem mindennapi divatbemutató formájában eleveníti fel a témát átjáró örök kérdéseket: miként helyezheti új kontextusba a kortárs művészet a múltat, a hagyomány miként tud jelen lenni és alapot szolgáltatni a művészeti fejlődésnek. 

Érdekli a többi műsor?

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és értesüljön elsőként rendezvényeinkről, képzéseinkről!