ének, ütőgardon
Tintér Gabriella m.v.
Elhunyt Mucsi János
November 14-én hajnalban 76 évesen elhunyt Mucsi János Harangozó Gyula-díjas, a Magyar Érdemrend Tiszti keresztjével kitüntetett koreográfus, Érdemes művész, a Duna Művészegyüttes egykori művészeti igazgatója, a Duna Karnevál Nemzetközi Kulturális Fesztivál elnöke.
Zenészportrék – Elfújt emlékek
2024. november 29-én láthatja először színpadon a Hagyományok Háza közönsége a Magyar Állami Népi Együttes új előadását Zenészportrék – Elfújt emlékek címmel, mely egy sorozat első darabjaként nemcsak a zenei örökségünket idézi meg, hanem egyúttal tisztelgés a zenészek generációi előtt, akik a dallamok révén őrizték meg kultúránk színeit.
Újévköszöntő tizedik alkalommal
A 2025. január 5-én, a Művészetek Palotájában megrendezésre kerülő Megzendült az ének ember, gyermek ajkán című jubileumi Újévköszöntő előadás a téli, tehát az adventi, karácsonyi és újévi ünnepkör jeles dalaiból, dallamaiból építkezik elsősorban.