A népmesével foglalkozó néprajzkutatók a magyar és a nemzetközi népmesekincset is katalógusokban rendszerezték, a gyűjtött változatokból elvont cselekményvázak alapján. A feljegyzett, és nyomtatásban kiadott magyar népmesék száma több tízezernyi lehet. Az ebben való eligazodásra készült - két fontos előzmény után - a Magyar Népmesekatalógus (rövidítése MNK). Mintája az 1961-es nemzetközi Aarne-Thompson-féle katalógus (rövidítése AaTh) volt. Ezt 2004-ben az Aarne-Thompson- Uther-katalógus (rövidítése ATU) váltotta föl, többek között több mint 250 új típust bevezetve. Ezekre a katalógusokra, erre a rendszerezésre utalnak az ún. típusszámok, pl. az ATU 1060 és 1114 közöttiek a „Verseny ember és ördög között” – típusokhoz tartozó szövegeket tartalmazzák. A mi mesénkhez hasonló népmeséket a Kovács Ágnes által szerkesztett Magyar Népmesekatalógus -sorozat 1982-es kiadású, 5. kötete tartalmazza, A magyar rászedettördög-mesék típusai (AaTh 1030-1199) címmel.
Ebben az 1060-as szám az egyik mesebeli erőpróbára utal: ez a „Kőből vizet facsarni” – típus, ill. annak más típusokkal, motívumokkal bővített kombinációi. A 63 említettből a 17. példa éppen a Horváth István magyarózdi meséje, vagyis e heti mesénk egyik forrása.
Aki szeretne próbát tenni a figyelmes mesehallgatás-meseolvasás terén, szeretné összevetni a mese szerkezetbeli, tartalmi, motivikus, szóhasználati változatait, annak ajánljuk, hogy a Facebook-videó megnézése előtt/után olvassa el a magyarózdi mesét (Horváth István Magyarózdi toronyalja. Írói falurajz egy erdélyi magyar faluról. Helikon Kiadó, Budapest, 1980. 240-245.) ITT
„…hallottam még az öregektől s azt összeszőttem az olvasmányokkal…” - mesemondónk itt jól kifejezi azt a folyamatot, ahogyan a népmese a szájhagyományból és az olvasmányélményekből egyaránt származhat és sokszor egy mesén belül is összefonódhat.
A magyarózdi mese menetét, szerkezetét, sokszor még a párbeszédeket is hűen követi Évike, egy dolgot kivéve: a szegény ember és a sárkány közti próbák sorrendjét: az „illetlenséget” – talán pedagógiai okból – az utolsónak tette. S a magyarózdi variánsban a hazaérkezett szegény (illetve a sárkányok aranyán meggazdagodott) ember még egy próbatételre kényszerül, s egy állatmesékben gyakori cselt vet még be a sárkány ellen. Ez Évikénél nem szerepel, ő egy a mesék világából máshonnan ismert „eredetmagyarázó” jellegű megjegyzéssel zárja az ostoba sárkány történetét: „A nannyám meséte vót, hogy azótától fogva a föld színyén nem lehet sárkánt látni!”.
A hagyományos mesemondói stílushoz hozzátartozik a szókincs gazdagsága, a mese képszerűségének nyelvi ábrázolása. Ezt – többek között – a történéseket plasztikussá tevő, láttató erejű hasonlatokkal és egyéb szóképekkel lehet elérni. Fábián Évánál amikor pl. meglátta a szegény ember a sárkányt, nem egyszerűn „félt”, hanem „rizegett a térgye kalácsa”. Amikor a hétfejű, nagyerejű sárkány párbajra hívta az embert és megcserdítette az ostorát, nem egyszerűen „nagyot” rittyentett, hanem „Három olyant rittyentett az ustorval, hogy a gólyák s a fecskék három esztendeig nem tértek vissza Sárkánfalvára…”. Az ember pedig nem azt mondja: „én nagyobbat csattintok, rittyentek”, hanem így fenyegeti a sárkányt: „Ha én rittyentek, a szemeid a fejeidből kiszöknek s a fejeid széjjelrepednek!” Amikor a szegény ember ravaszságát kell érzékeltetni, nem egyszerűen annyit mond mesemondónk: „nagyon” ravasz, hanem : „Igaz, hogy neki nem volt hét feje, hanem csak egy, na de ott nem savót hordott, hanem azt a székelyes, góbés, facsarintós eszét!”. Nem véletlenül mondta Berecz András, hogy a mesében "...a nyelv, a szó láttató ereje talál magának egy zsebkendőnyi területet, és azon táncikál. " (A teljes vele készült interjú ITT olvasható)
Hogy mi a különbség az olvasott és a fejből, élőszóban, rögtönözve mondott mese között, azt mutatja Fábián Éva a Hagyományok Háza egy más eseményére készült rövid kis videóján is ITT