Leg­e­za Már­ta: Há­ti­ko­sár

Hivatásos kézműves
Budapest
Különdíj

 

A művészet nélkülözhetetlen szükséglete az egészséges embernek és minden társadalomnak. Különösen igaz ez ebben a furcsa, megváltozott időszakban, amikor lelassultak és átalakultak mindennapjaink. A megváltozott körülmények között a népi kézműves az alkotáshoz nyúl és lelki táplálékként merít belőle. Én is nagyon megörültem a Most van időm alkotni pályázati felhívásnak, hiszen arra ad lehetőséget, hogy kicsit személyesebb műhelytitkokba vezessünk be másokat. Az alkotás sajátos kifejezőeszköz, önkifejezési forma, egy lehetőség a tárgy- és környezetformálásra; rajtunk múlik, egyéni döntésünk és felelősségünk, milyen tárgyakkal vesszük körül magunkat, milyen tárgyakkal tesszük otthonossá szűkebb és tágabb életterünket.

Minden ember lelki, szellemi szükséglete az alkotás iránti vágy. Bár sokak számára a járványhelyzet lehetőséget teremtett, hogy félben maradt munkát befejezzenek, otthon alkossanak, furcsa módon az én műhelymunkáimat korlátozta. Korábban a teljes állásos munkám mellett szabadidőmben, délutáni, esti órákban maradtam munkahelyem, a Hagyományok Háza kosárfonó műhelyében, viszont a megváltozott állapotok miatt erre nem volt lehetőségem, az épületet délután kötelező jelleggel el kellett hagyjuk. Így a fonásra szabadságos napjaimban került sor a szálasanyag műhely békéjében.

Legeza Márti hátikosár

Az egyén és társadalom szellemi egészségét új ismeretek, élmények, érzelmek és emberi kapcsolatok táplálják. Ennek hiányát élhettük meg az elmúlt időszakban. Milyen jó, hogy nekünk, kézműveseknek van mihez nyúlni, van mihez fordulni. Így tettem én is, hiszen a több napos műhelymunkák során régi vágyamnak adhattam teret, kísérletezhettem saját kedvem szerint.

Andrásfalvy Bertalan szavaival mélységesen egyet érthetünk: „a művészetek igazi szerepe, funkciója az, hogy az embereket igazgyöngyök készítésére mozgósítsa, ehhez a készítéshez mintát, „technológiát” bocsát rendelkezésre.” A minta pedig népművészetünkben gyökerezik. „A néphagyomány nem öröktörvényű és változatlan formák gyűjteménye. (Öröktörvényűnek azonban talán a szükségletek nevezhetők, melyekre a formák csak válaszok, válaszkísérletek.)”
Ilyen válaszok, válaszkísérletek az általam készített hátikosarak is, művészi formanyelv szárnypróbálgatásai. A művészi alkotáshoz szükséges formai, esztétikai és gyakorlati ismereteket a magyar kézműves hagyomány szolgáltatta számomra.

Legeza Márti hátikosár

A magyar népi kultúrában a hátikosárnak számos formai változata ismeretes. A „hátyi", "hátyikosár" őseink vesszőből (általában mogyoró-, vagy hársfából hasított szalagokból, háncsból, szalagokra vágott fakéregből) fonott hátikosara volt, amelyet hátra erősítettek, általában két pánttal. Hosszabb távolságra is szállítottak benne gyümölcsöt, zöldséget, gombát, rőzsét, piacra vittek benne terményt (vajat, túrót, tojást, tejfelt) eladni. Ezen szállítóeszközök kezdetleges típusai minden népnél a legrégibb kultúrréteghez tartoznak. Napjainkban a népművészeti dísztárgyak készítése mellett a használhatóság, praktikum és környezetkultúra szempontjai kerülnek előtérbe. A funkcionalitás és esztétikum szempontjait figyelembe véve alkotóként magam is arra törekszem, hogy egyéni, sajátos formát adjak kosaraimnak. Hazai alapanyagból fonott fedeles, bőrpántos puttonyaim külföldi kosárfonó műhelymunkák során, Dániában készített hátikosaraim testvérei, több szerkezeti megoldás visszaköszön náluk (az időigényes dupla szálas cikk-cakk berakás, az emelt hátrész, tetőszerkezet kialakítása kávára, melynek technikáit, megvalósítási módjait, technikai kivitelezését dán mesteremtől, Anne-Mette Hjornholmtól tanultam). A mai, modern kor igényeihez alkalmazkodó kényelmes darabok. Erdőre, mezőre, mezei virág, vagy gyógynövény gyűjtésére, gombászáshoz vagy épp piacra, biciklis közlekedésre is kiválóan hordhatók! Kísérletezések, formaváltozatok, régi formák feltámasztási kísérletei, újragondolásai. Alkotásban társam volt Juhász Áron, népi iparművész bőrműves, akire bizton számíthatok, és akire nyugodt szívvel bízhatom kosaraimat, mert igényes kivitelezésű, arányaiban illeszkedő bőrpántjai csak emelik a közös munka értékét. Ezért is fontos számomra a stílus és formakészséggel való önálló tervezés, a szépérzék cselekvő, teremtő gyakorlása.

Művészi érték, időtálló darabok teremtésének vágya mindannyiunk sajátja. Népművészetünk olyan modell, mely évszázadokon át kifejezte az ember szépérzékét, kreativitását, művészi alkotó képességét. Elődeinek tapasztalataira építve, vagyis a hagyományra támaszkodva új formát álmodhatunk meg tárgyainknak. Hiszem, hogy fonott tárgyaimmal mestereim élnek tovább bennem, ahogy én magam, egyéniségem és személyiségem vonásai is tükröződnek tárgyaimban, hiszen teremtő, alkotó lélek virága minden alkotás. Alkotásommal kifejezhetem magam, valamint elképzelésemet a szépről, üzenetet adva, hagyva az azt látóknak, megmutatva elkötelezettségemet szakmám és népi kultúránk iránt. A kézműveskedés mélységet s távlatot ad az embernek, gyökereket és szárnyakat, hiszen a közösséghez, a magyar kézműves alkotóközösséghez, azon belül is a kosárfonókhoz tartozás tudata megerősíti identitásunkat, kötődéseinket és jó érzéssel tölt el bennünket.
Bízom benne, hogy ez a pályázat felkelti sokak érdeklődését és alkotó közösségekhez való tartozás vágyát, valamint feléleszti az igényt a művészi alkotásra. Fontos, hogy felismerjük egyéni és közösségi szerepünket, felelősségünket a társadalomban, nemzetünkben, és megtaláljuk pótolhatatlan jelenlétünket és hivatásunkat.

Vajon felnő-e Magyarországon egy olyan generáció, mely átvevője és folytatója lesz a korábbi évszázadok műveltségének? Bízom benne, hogy míg belülről fakadó vágy vezérli az embert a szépre, lesznek, kik tudják, honnan merítsenek.

 

<< Vissza a többi pályázathoz

Ze­nész­port­rék – El­fújt em­lé­kek

2024. november 29-én láthatja először színpadon a Hagyományok Háza közönsége a Magyar Állami Népi Együttes új előadását Zenészportrék – Elfújt emlékek címmel, mely egy sorozat első darabjaként nemcsak a zenei örökségünket idézi meg, hanem egyúttal tisztelgés a zenészek generációi előtt, akik a dallamok révén őrizték meg kultúránk színeit. 

El­hunyt Mu­csi Já­nos

November 14-én hajnalban 76 évesen elhunyt Mucsi János Harangozó Gyula-díjas, a Magyar Érdemrend Tiszti keresztjével kitüntetett koreográfus, Érdemes művész, a Duna Művészegyüttes egykori művészeti igazgatója, a Duna Karnevál Nemzetközi Kulturális Fesztivál elnöke. 

De­cem­ber 6-án in­dul az Ün­nep­vá­ró for­ga­tag

Az idén december 6. és 8. között megrendezésre kerülő Ünnepváró Forgatag koncertekkel, bábelőadássokkal, ajándékkészítő műhelyekkel, mesével, gyerektáncházzal, kézműves vásárral és mesterségbemutatókkal, valamint kedvezményes kiadványárusítással várja a látogatókat. 

Érdekli a többi műsor?

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és értesüljön elsőként rendezvényeinkről, képzéseinkről!