Együtt él­ni a ter­mé­szet­tel… - Haj­du Mar­csi ko­sár­fo­nó

Farkas Réka   |    2020. június 12.  |  Olvasási idő: 6 perc  |  Fotó: Szilárd Katalin

 

Ha valaki ki tud teljesedni, akkor az nem fog másokat bántani. A kézművesség arra jó, hogy lelassuljon az ember, magába forduljon, és magában keressen jó dolgokat, és ha magában talál, akkor másnak is tud adni.

 

Hol tanultad a kosárfonást?

A Hagyományok Házában, ahol négy évvel ezelőtt végeztem. Néhai Székely Éva néni volt az első mesterem, majd egy év után Kovács Zoltán oktatott minket tovább. Ezután elvégeztem az oktatói képzést is. Itt F. Tóth Máriától tanultam.

Miért pont ezt a mesterséget választottad?

Valahogy ez a mesterség többször visszatért az életembe, és valahogy a kertészkedésből is következett. Nagyon sokáig ugyanis egy kertészeti árudát vezettem, és tavasztól őszig a kertészettel voltam elfoglalva, a növényekkel foglalkoztam. Gyakorlatig részt vettem az életükben vetéstől az aratásig. Télre pedig kellett egy hasznos elfoglaltság, ezért kitaláltam, hogy kosarat fogok fonni, mint ahogy a régi emberek. Természet közelben így él az ember; tavasztól őszig kint van, és ha beszorul, akkor valamilyen mesterséggel foglalja el magát. A legtöbb nő hímez, sző, fon. Nekem a kosárfonás volt az, ami a szívemhez közel állt. Ezek belső indíttatások, nem lehet tudni, hogy honnan erednek, egyszer csak előtör, és akkor muszáj csinálni.

Kovács Marcsi kosár

Hogy találtad meg a Hagyományok Háza képzését?

Ragaszkodtam a Hagyományok Házához, mert ez az épület valami csoda, magával ragadja az embert. Aki egyszer oda bemegy, az biztos nem szabadul.

Előtte is jártál már itt?

Nem. Tudtam, hogy kosarat akarok fonni, és láttam, hogy a Hagyományok Házában van ilyen lehetőség. Tudtam, hogy a kertészeti árudánk meg fog szűnni, és akkor már kerestem a lehetőségeket, hogy mi mással tudnék foglalkozni. Bementem a kézműves osztályra és mondták, hogy abban az évben már nem tudok csatlakozni, így egy évet várnom kellett. Szóval igen kitartó voltam.

Kiktől tanultál?

Székely Éva kosárfonótól, Kovács Zoltántól és szoktam járni Legeza Mártihoz is a zöldvesszős szakkörére. Zolihoz és Varga Péterhez a jászboldogházai táborukba is elmentem. Zolinak nagyon sok mindent köszönhetek, főleg azt, amikor az oktatói képzés után bedobott a mély vízbe, és romáknak taníthattam kosárfonást vidéken. Ez nagyon nagy élmény volt.

Hajdú Marcsi kosarak

Hogy jelenik meg az életedben a hagyomány?

14 éve néptáncolok az isaszegi Csatangoló tánccsoportban. A gyermekeim az Csata táncegyüttesbe jártak. Egyik alkalommal karácsony előtt az együttes vezetője meg akarta lepni a gyerekeket azzal, hogy a szülőkből verbuvált egy csapatot, és betanított egy táncot, amit a karácsonyi műsor alatt előadtunk. Ez akkora sikert aratott, és olyan jó társaság jött össze, hogy azóta is együtt vagyunk. Szülők voltunk, akiket a tánc hozott össze. A táncos párommal, Szilágyi Attilával a Fülöp Ferenc szólótáncversenyen eredményesen minősítettük magunkat. Isaszegi táncokat táncolunk, a népviseletünk is gyönyörű. Tót viselet, mivel Isaszeg lakossága nagyrészt tótokból áll.

Van családi kapcsolódás is?

A férjemnek van egy tanyája, ahol vannak lovak, libák, tyúkok, kutyák, malacok. Ő huszár, úgyhogy így is kapcsolódunk a hagyományőrzéshez. Régen lovasviadalokon én is tartottam játszóházat. Mindig volt valami kötődésem a kézművességhez, de úgy éreztem, a kosárfonásban teljesedtem ki.

Mit jelent neked a kosárfonás?

Nagyon el tudok mélyülni benne. Amúgy is inkább befelé forduló típus vagyok. Amikor kosarat fonok, teljesen ki tudok kapcsolni, bekapcsolódom egy áramlásba, egy nagyon elmélyült állapotba, ahova a külvilág rossz dolgai nem hatolnak be.

Hajdú Marcsi kosarak

Fiatalabb korodban is kézműveskedtél?

Amikor a fiammal voltam otthon Gyesen, körülbelül 17-19 éve, egy helyi kosárfonó, Pásztorné Nagy Andrea ötalkalmas szakkörére mentünk el többen anyukaként. ez volt a legelső fonásom, de aztán hosszú ideig semmi. Egyszer csak bekattant a fejembe valami, és mentem utána keresve a lehetőséget.

Miért csatlakoztál a Nyitott Műhelyhez?

Annak idején Éva néni javasolta, hogy ez egy jó lehetőség arra, hogy bemutassuk a tudásunkat és fejlődjünk. Én nagyon jól érzem ott magam, a Magyar Népi Iparművészeti Múzeumban, a Hagyományok Házában is. Most jelentkeztem bőrözésre is. Olyan jó tanfolyamok vannak itt, hogy szívem szerint végigjárnám az összeset, mert fantasztikus dolgokat lehet tanulni. Olyanokat, amire mindenki vágyna, hogyha lenne rá lehetősége. A természetközeliség kerül itt a középpontba. Itt megtanulhatjuk, hogy régen az emberek mennyire szorosan együtt éltek a természettel, és ezért voltak békében önmagukkal és másokkal is. Megtalálták azt, amiben ki tudtak teljesedni. Ha valaki ki tud teljesedni, akkor az nem fog másokat bántani. A kézművesség arra jó, hogy lelassuljon az ember, magába forduljon, és magában keressen jó dolgokat, és ha magában talál, akkor másnak is tud adni.

A Nyitott műhelyesek közül ki az, akivel együtt tudtál dolgozni?

Torba Ildikóval készítettünk együtt két alkotást. Én a kosarakat fontam, ő pedig készített rá fedeleket szűrrátétes technikával. Rengeteg ötletem van, nagyon sok mindent szeretnék még csinálni.

Kovács Marcsi kosár

Milyen vesszőkkel szeretsz dolgozni?

A friss zöldvesszőt nagyon szeretem. Egy hátránya van, hogy amikor megszárad, lötyögős lesz. A visszaáztatott zöldvesszővel még jobban szeretek dolgozni, csak itt az a nehézkes, hogy nagy hely kell hozzá, nagyon rá kell készülni, nagyon kell figyelni, hogy ne áztassa túl az ember, mert akkor meg lehámlik a kérge. Saját magam is termelek alapanyagot kis mennyiségben. Rengeteg dugványt készítettem, minden ott sorakozik a kertben.

Miben szeretnél még jobban elmélyülni?

A csuhé- és gyékényfonás érdekel még leginkább, mert jól kombinálható a kosárfonással. A bőrözés azért érdekelt, mert a kosaraknak szép fületeket és szép fedeleket lehet így készíteni. Nagyon szeretem a Tiszaalpáron minden évben megrendezett kosárfonó találkozókat. Tavaly, amikor ott jártam, Balogh Károly kosárfonóval volt szerencsém találkozni, aki önzetlenül megosztotta velem a szakmai titkait. Ez a nagylelkűség hihetetlenül jó érzés volt. Itt tanultam meg, hogy apróságokon mennyi minden múlik.

Kapcsolódó oldalak

Ke­rek fe­ne­kes ko­sár

Legeza Márta kosárfonó néprajzos kollégámat kérdeztem a Magyar Népi Iparművészeti Múzeum gyűjteményében őrzött kosárról.

A csár­dás nyol­ca­dik örök­sé­günk!

2024. december 4-én, Paraguay fővárosában, Asunciónban az UNESCO Szellemi Kulturális Örökség Kormányközi Bizottságának 19. ülésszakaszán egy újabb magyar kulturális kincs nyerte el a világ figyelmét és elismerését, ami ezennel már a nyolcadik örökségünk. 

Érdekli a többi műsor?

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és értesüljön elsőként rendezvényeinkről, képzéseinkről!