Tánc­ház-ki­ra­kó 2.

Játssz velünk! 5 perc pihenő egy Táncház Archívum kirakóval!

Közel 50 éve indult útjára a táncháznak az a formája, amelyet ma már mindannyian jól ismerünk és nagyon szeretünk.

Közel egy évvel az első budapesti táncház (1972. május 6.) után, a nyilvánosság számára is megnyitották a kapukat. A VDSZ Bartók Együttes tagjai, élén Tímár Sándorral, felvállalták a táncházakban való tánctanításokat a laikusok számára is.

Tánctanítás a Kassák Klubban, 1976
A kép szerzője:Urbán Tamás
A kép forrása: Hagyományok Háza, Táncház Archívum
 


Új, for­ma­bon­tó di­vat­szín­há­zi elő­adás

A Hagyományok Háza Körforgásban című új, összművészeti produkciója egy nem mindennapi divatbemutató formájában eleveníti fel a témát átjáró örök kérdéseket: miként helyezheti új kontextusba a kortárs művészet a múltat, a hagyomány miként tud jelen lenni és alapot szolgáltatni a művészeti fejlődésnek. 

A Ma­gyar Nép­me­se Nap­já­nak prog­ram­jai

A Hagyományok Háza Hálózat idén is méltó módon ünnepelte Felvidéken és Kárpátalján a Magyar Népmese Napját. Benedek Elek születésnapjára emlékezve gyermekeknek és felnőtteknek szóló mesék mellett az ünnepet a szervezők tánccal és kézműves-foglalkozásokkal is színesítették.

Érdekli a többi műsor?

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és értesüljön elsőként rendezvényeinkről, képzéseinkről!