Egy­he­tes nyüs­tö­lés

A cím ne tévesszen meg senkit, műhelyeinkre akár azt is kiírhatnánk: „Rekreációs helyiség, ki itt belépsz, hagyj fel minden stresszel!”

A hűs termekben minden más gondot, gondolatot, munkahelyi és otthoni kötelességet ajtón kívül hagyva, átadhatja magát az ember a kétkezi alkotás, a tanulás és a tervezés örömeinek. Kétéves OKJ-s szövő képzésünk hallgatói  hat napon keresztül reggeltől estig a gyapjúillatú fonalak és jólesően érdes lenszálak rengetegéből készítik a szebbnél szebb vásznakat, falvédőket, párnahuzatokat. Habár más-más helyről, életállapotból és más-más célokkal érkeztek, az alapélményük ugyanaz: sokat kell dolgozni, nehéz volt a karantén alatt egyedül haladni, de most jó itt lenni és jó együtt lenni.

Szövő tábor

Van köztük, aki magányra, elcsendesedésre vágyik, és van, aki társaságra. Van, aki csak egyszerűen szereti a kézműveskedést, és legszívesebben mindent kipróbálna, mondjuk legközelebb a tojásfestést. Van, aki - noha nem ezzel a szándékkal érkezett - most már tanítani is szeretné középiskolai diákjainak a mesterséget. Van, aki már részben szövésből él, de ahhoz, hogy magabiztosan merjen elvállalni minden megkeresést (és persze, hogy tudjon számlát adni), kell a tudás és a papír is. Van, akit gyerekkori jó emlékei hajtottak efelé a mesterség felé, mert egyszerűen gyerekkorában jól érezte magát a szövőszék mellett.

Szövő tábor

Szeptembertől pedig már a második évet kezdik, és térnek a komolyabb erdélyi festékes szőnyegek tervezésére és készítésére.

Habár OKJ-s képzéseink a képzései rendszer átalakulása miatt legközelebb csak 2021 januárjában indulnak, szeptemberben kezdődő 60 és 120 órás tanfolyamainkra már lehet jelentkezni: https://hagyomanyokhaza.hu/hu/oktatas/kezmuvesseg

Szövő tábor

 

Új, for­ma­bon­tó di­vat­szín­há­zi elő­adás

A Hagyományok Háza Körforgásban című új, összművészeti produkciója egy nem mindennapi divatbemutató formájában eleveníti fel a témát átjáró örök kérdéseket: miként helyezheti új kontextusba a kortárs művészet a múltat, a hagyomány miként tud jelen lenni és alapot szolgáltatni a művészeti fejlődésnek. 

A Ma­gyar Nép­me­se Nap­já­nak prog­ram­jai

A Hagyományok Háza Hálózat idén is méltó módon ünnepelte Felvidéken és Kárpátalján a Magyar Népmese Napját. Benedek Elek születésnapjára emlékezve gyermekeknek és felnőtteknek szóló mesék mellett az ünnepet a szervezők tánccal és kézműves-foglalkozásokkal is színesítették.

Érdekli a többi műsor?

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és értesüljön elsőként rendezvényeinkről, képzéseinkről!