Örök­ség­vé­del­mi kon­fe­ren­cia Me­ző­kö­ves­den

Hagyományőrzéssel kapcsolatos előadásokat tartottak a Mezőkövesden megrendezett Örökségvédelmi konferencián. A jelenlévők egyebek mellett a népi kézműves hagyományokkal, a magyar viseletekkel, a folklór rendezvényekkel kapcsolatban hallgathattak meg előadásokat, továbbá például az örökségvédelemről, a Népi Építészeti Programról és a Hadas városrész felújításáról is szó esett. A konferenciát a Magyarországi Tájházak Szövetsége és a Matyó Népművészeti Egyesület szervezte meg szeptember 17-e és 19-e között.

A konferencián előadást tartott többek közt Dr. Csonka-Takács Eszter, az SZKÖ Igazgatóság igazgatója, Igyártó Gabriella, a Népművészeti Egyesületek Szövetségének ügyvezető igazgatója, Vincze Andrea, a Folklórfesztiválok Magyarországi Szövetsége elnöke és Fülemile Ágnes Ph.D, a BTK Néprajztudományi Intézet tudományos főmunkatársa. A Hagyományok Házát Farkas Réka, a Nyitott Műhely vezetője képviselte, aki a „Kis fekete” projektről és a magyar népviseletek mai ruhadarabokon megjeleníthető jellegzetességeiről tartott előadást.

 

Kapcsolódó oldalak

Új, for­ma­bon­tó di­vat­szín­há­zi elő­adás

A Hagyományok Háza Körforgásban című új, összművészeti produkciója egy nem mindennapi divatbemutató formájában eleveníti fel a témát átjáró örök kérdéseket: miként helyezheti új kontextusba a kortárs művészet a múltat, a hagyomány miként tud jelen lenni és alapot szolgáltatni a művészeti fejlődésnek. 

A Ma­gyar Nép­me­se Nap­já­nak prog­ram­jai

A Hagyományok Háza Hálózat idén is méltó módon ünnepelte Felvidéken és Kárpátalján a Magyar Népmese Napját. Benedek Elek születésnapjára emlékezve gyermekeknek és felnőtteknek szóló mesék mellett az ünnepet a szervezők tánccal és kézműves-foglalkozásokkal is színesítették.

Érdekli a többi műsor?

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és értesüljön elsőként rendezvényeinkről, képzéseinkről!