Nem akár­mi­lyen fe­hér­nép!

Az 5 éves Nyitott Műhely októberi virtuális vendége Dulai Sándorné hímző népi iparművész
Ismerje meg és alkosson vele Ön is!

 

„Boldog életem van, mert azt csinálhatom, amit igazán szeretek. Eljutottam arra a szintre is, amikor már úgy érzem, hogy birtokában vagyok egyfajta tudásnak. A szakmai elismerés is megérkezett, hiszen sok díjat kapok, és 2008-ban Népi iparművész lettem. Az évek alatt rengeteg barátom, barátnőm lett, akik azért csapódtak hozzám, mert ők is ugyanezzel a szemlélettel élnek. Ők a tanítványaim is, akik elfogadták és követik azt, amit én mondok nekik.”

Szadától Hollandiáig, Bagtól az indiai nagykövetségig mindenhol ismerik Dulai Sándorné népi iparművész hímző munkáit és szeretetteljes oktatói munkáját. Október hónapban vele beszélgetett Farkas Réka, az 5 éves Nyitott Műhely vezetője.

Évával természetesen nemcsak beszélgettünk, alkottunk is: készítsen vele Ön is hímzett párnácskát.

A Magyar Népi Iparművészeti Múzeumból pedig mit is választhattunk volna bemutatásra októberre, mint az ő keze munkáját, egy erdélyi szász párnahuzatot.

Jó lapozgatást!

 

 

Kapcsolódó oldalak

A Ma­gyar Nép­me­se Nap­já­nak prog­ram­jai

A Hagyományok Háza Hálózat idén is méltó módon ünnepelte Felvidéken és Kárpátalján a Magyar Népmese Napját. Benedek Elek születésnapjára emlékezve gyermekeknek és felnőtteknek szóló mesék mellett az ünnepet a szervezők tánccal és kézműves-foglalkozásokkal is színesítették.

Új, for­ma­bon­tó di­vat­szín­há­zi elő­adás

A Hagyományok Háza Körforgásban című új, összművészeti produkciója egy nem mindennapi divatbemutató formájában eleveníti fel a témát átjáró örök kérdéseket: miként helyezheti új kontextusba a kortárs művészet a múltat, a hagyomány miként tud jelen lenni és alapot szolgáltatni a művészeti fejlődésnek. 

Érdekli a többi műsor?

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és értesüljön elsőként rendezvényeinkről, képzéseinkről!