Berty­né Bog­dá­nyi And­rea

Déd- és nagymamám hímzése, varrása már egészen kis koromban nagy hatással volt rám. Tanulmányaimat mégis egészen más irányban végeztem. 2005-ben elvégeztem a Hagyományok Háza népi játszóházi foglalkozásvezető tanfolyamát, utána néhány éven át Oláh Mártától tanultam gyöngyöt fűzni.

Családanyaként az egyre bővülő családom mellett folyamatosan igyekeztem, igyekszem képezni magam a gyöngyfűzés és viseletvarrás terén. 2015 óta viseletvarrást tanulok Sárospatakiné Fazekas Judit foglalkozásain. Az idén végeztem a Hagyományok Háza Népi ékszerkészítő tanfolyamán.

Vágyom és akarom megérezni és megérteni a paraszti kultúrának azt a mélységét, amelyben gyökerezik és virágzik a magyar tárgyalkotó népművészet. Előadások, táborok, tanfolyamok, gyűjtőutak során igyekszem felszedni azokat a tudáselemeket, amelyekből saját alkotómunkám építkezhet.

bertyné

A Kis Fekete pályázat volt az első megmérettetésem. A Kalota parti kollekció elkészítésekor a sárvásári párta egyes elemeinek eredeti technikáját alkalmaztam. A franciacsatot és a borítéktáskát négyes csomórakások díszítik, a medál a párta alapjának felületkitöltő módszerével készült. A párta eredeti hófehér gyöngyei helyett ekrü színű gyöngyöt választottam.

 

Elérhetőség:

e-mail

A Ma­gyar Nép­me­se Nap­já­nak prog­ram­jai

A Hagyományok Háza Hálózat idén is méltó módon ünnepelte Felvidéken és Kárpátalján a Magyar Népmese Napját. Benedek Elek születésnapjára emlékezve gyermekeknek és felnőtteknek szóló mesék mellett az ünnepet a szervezők tánccal és kézműves-foglalkozásokkal is színesítették.

Új, for­ma­bon­tó di­vat­szín­há­zi elő­adás

A Hagyományok Háza Körforgásban című új, összművészeti produkciója egy nem mindennapi divatbemutató formájában eleveníti fel a témát átjáró örök kérdéseket: miként helyezheti új kontextusba a kortárs művészet a múltat, a hagyomány miként tud jelen lenni és alapot szolgáltatni a művészeti fejlődésnek. 

Érdekli a többi műsor?

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és értesüljön elsőként rendezvényeinkről, képzéseinkről!