Ka­csó Han­ga Bor­bá­la

népdalénekes, előadóművész

Kacsó Hanga a magyar fiatal népzenei nemzedék egyik legígéretesebb képviselője. Felmenői Erdélyben, Székely-Mezőségen élnek, családjában a közös éneklés hagyomány volt. 16 éves korában tűnt fel a Fölszállott a Páva tehetségkutató televíziós műsorban, ahol a döntőbe jutott. Két évre rá, 2014-ben a második ízben kiírt versenyben a népdal-szólista kategória győztese lett. Az ének mellett lelkes néptáncos is, előadásokban ezt az oldalát is megmutatja. A Double Rise Fesztivál háziasszonya, az Esszencia zenekar alapító tagja, a Muzsikás rendszeres vendége. 

 

A Ma­gyar Nép­me­se Nap­já­nak prog­ram­jai

A Hagyományok Háza Hálózat idén is méltó módon ünnepelte Felvidéken és Kárpátalján a Magyar Népmese Napját. Benedek Elek születésnapjára emlékezve gyermekeknek és felnőtteknek szóló mesék mellett az ünnepet a szervezők tánccal és kézműves-foglalkozásokkal is színesítették.

Új, for­ma­bon­tó di­vat­szín­há­zi elő­adás

A Hagyományok Háza Körforgásban című új, összművészeti produkciója egy nem mindennapi divatbemutató formájában eleveníti fel a témát átjáró örök kérdéseket: miként helyezheti új kontextusba a kortárs művészet a múltat, a hagyomány miként tud jelen lenni és alapot szolgáltatni a művészeti fejlődésnek. 

Érdekli a többi műsor?

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és értesüljön elsőként rendezvényeinkről, képzéseinkről!