De­cem­ber 8.

Szeplőtelen fogantatás napja

 

A legnagyobb Mária-ünnepek egyike. Máriát kiválasztottságánál fogva („kegyelemmel teljes”) nem terhelte az eredendő bűn. Ennek ünnepe a Szeplőtelen Fogantatás (latinul: Immaculata Conceptio). A magyar egyházi és népi hagyományban egyéb képzetekkel is összeolvadt (pl. Napbaöltözött Asszony), illetve sok helyen Földtiltó Boldogasszony vagy Eketiltó Boldogasszony napjaként tekintettek rá. Amellett persze, hogy ilyen hideg téli időben egyébként sem jellemző a szántás a földeken, az ünnep népi elnevezése és dologtiltó mozzanata analógiás jellegű: miként Mária méhében szeplőtelenül fogant a Megváltó, úgy ennek tiszteletére a termékeny földet sem illet ezen a napon háborgatni.

Gyakran társult az ünnep jámbor megnyilvánulásaihoz Mária (és így Jézus) ószövetségi őseiről, családfájáról való megemlékezés. Visszakövetve Dávid király apjáig, Jesszéig vagy akár egyenesen egyenes az első emberpárig - Ádám-Éváig.

A Fábián Éva által itt elénekelt bukovinai székely énekben is ennek szép példáját hallhatjuk, amikor Gábriel arkangyal így szólítja meg a Szent Szüzet:

„Üdvözlégy te kegyes Isten szép leánya!

Jessétől származott Ádám unokája,

Az Éva asszonynak legtisztább rajzatja,

Áron vesszejének megújult virága!”

 

 

Megnézem a kalendárium többi ablakát is

Új, for­ma­bon­tó di­vat­szín­há­zi elő­adás

A Hagyományok Háza Körforgásban című új, összművészeti produkciója egy nem mindennapi divatbemutató formájában eleveníti fel a témát átjáró örök kérdéseket: miként helyezheti új kontextusba a kortárs művészet a múltat, a hagyomány miként tud jelen lenni és alapot szolgáltatni a művészeti fejlődésnek. 

A Ma­gyar Nép­me­se Nap­já­nak prog­ram­jai

A Hagyományok Háza Hálózat idén is méltó módon ünnepelte Felvidéken és Kárpátalján a Magyar Népmese Napját. Benedek Elek születésnapjára emlékezve gyermekeknek és felnőtteknek szóló mesék mellett az ünnepet a szervezők tánccal és kézműves-foglalkozásokkal is színesítették.

Érdekli a többi műsor?

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és értesüljön elsőként rendezvényeinkről, képzéseinkről!