De­cem­ber 9.

Karácsonyi abrosz és morzsa

 

Egy szépen terített asztal éke a gondosan kiválasztott asztalterítő, mely fokozottan igaz a karácsonyi étkezésekkor használt karácsonyi abroszra. 

A karácsonyi abrosz leggyakrabban fehér színű, ritkábban piros hímű, de szövésének mintázata mindig gondos kezek munkáját dicséri. Nem lehetetlen, hogy az abrosz használata nagyrészt pont a karácsonyi ünnepi étkezésekhez kapcsolódva vált ismertté a magyar parasztságnál. 

Szinte természetes, hogy sok hiedelem kötődik hozzá, melyek közül talán a legismertebb, hogy a jó termés reményében vetőabroszként használták, főleg kenyérgabonák vetésekor. Hasonlóképpen volt használatos sütőabroszként. Betegség esetén a beteg abroszba tekerése elindította a gyógyulást. 
A karácsonyi abroszon felhalmozódott ételmaradéknak, a karácsonyi morzsának ugyancsak mágikus erőt tulajdonítottak, ezért az állatok elé szórták, hogy azok egészségét megőrizzék, termékenységét biztosítsák. A tehén jobban tejelő legyen, a tyúkok többet tojjanak. Azt tartották, nem szabad kidobni a karácsonyi morzsát, mert azzal együtt az egész eljövendő év szerencséjét kidobnák, de az éjszakára asztalon hagyott morzsa a családot meglátogató természetfeletti lények táplálására is szolgál.

Ha mi már nem is kezeljük mágikus tárgyként a karácsonyi abroszt, azért megérdemli a kicsit nagyobb figyelmet, hogy sok-sok éven át boríthassa ünnepi asztalunkat.

karácsonyi abrosz


 

Megnézem a kalendárium többi ablakát is

Új, for­ma­bon­tó di­vat­szín­há­zi elő­adás

A Hagyományok Háza Körforgásban című új, összművészeti produkciója egy nem mindennapi divatbemutató formájában eleveníti fel a témát átjáró örök kérdéseket: miként helyezheti új kontextusba a kortárs művészet a múltat, a hagyomány miként tud jelen lenni és alapot szolgáltatni a művészeti fejlődésnek. 

A Ma­gyar Nép­me­se Nap­já­nak prog­ram­jai

A Hagyományok Háza Hálózat idén is méltó módon ünnepelte Felvidéken és Kárpátalján a Magyar Népmese Napját. Benedek Elek születésnapjára emlékezve gyermekeknek és felnőtteknek szóló mesék mellett az ünnepet a szervezők tánccal és kézműves-foglalkozásokkal is színesítették.

Érdekli a többi műsor?

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és értesüljön elsőként rendezvényeinkről, képzéseinkről!