Ber­zen­cei ug­rós üveg­gel

Ismét elhozzuk nektek azokat a gyűjtéseket, évtizedes felvételeket, archív anyagokat melyekből még ma is rengeteget tanulunk; táncosokat, akiknek a táncaiból mi is merítkezünk. Szeretnénk megmutatni kedvenc felvételeinket: milyen forrásokból, mivé érik bennünk egy-egy mozdulat.

Adatközlők:

Sánta Vendelné és Jankovics Imréné

 

Gyűjtés helyszíne, időpontja:

Berzence, 1953. 05.25.

Gyűjtők:

K. Kovács László, Pesovár Ernő, Szőts István. Vargyas Lajos

 

Táncolják:

Gál Bettina és Maksa Henrietta, Népművészet Ifjú Mestere, Junior Prima-díjas táncos


El­hunyt Mu­csi Já­nos

November 14-én hajnalban 76 évesen elhunyt Mucsi János Harangozó Gyula-díjas, a Magyar Érdemrend Tiszti keresztjével kitüntetett koreográfus, Érdemes művész, a Duna Művészegyüttes egykori művészeti igazgatója, a Duna Karnevál Nemzetközi Kulturális Fesztivál elnöke. 

Ze­nész­port­rék – El­fújt em­lé­kek

2024. november 29-én láthatja először színpadon a Hagyományok Háza közönsége a Magyar Állami Népi Együttes új előadását Zenészportrék – Elfújt emlékek címmel, mely egy sorozat első darabjaként nemcsak a zenei örökségünket idézi meg, hanem egyúttal tisztelgés a zenészek generációi előtt, akik a dallamok révén őrizték meg kultúránk színeit. 

Érdekli a többi műsor?

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és értesüljön elsőként rendezvényeinkről, képzéseinkről!