A magyar népi kultúrában a hátikosárnak számos formai változata ismeretes. A „hátyi", "hátyikosár" őseink vesszőből (általában mogyoró-, vagy hársfából hasított szalagokból, háncsból, szalagokra vágott fakéregből) fonott hátikosara volt, amelyet hátra erősítettek, általában két pánttal. Hosszabb távolságra is szállítottak benne gyümölcsöt, zöldséget, gombát, rőzsét, piacra vittek benne terményt (vajat, túrót, tojást, tejfelt) eladni.
Ezen szállítóeszközök kezdetleges típusai minden népnél a legrégibb kultúrréteghez tartoznak. Napjainkban a népművészeti dísztárgyak készítése mellett a használhatóság, praktikum és környezetkultúra szempontjai kerülnek előtérbe. A funkcionalitás és esztétikum szempontjait figyelembe véve alkotóként magam is arra törekszem, hogy egyéni, sajátos formát adjak kosaraimnak. Hazai alapanyagból fonott fedeles, bőrpántos puttonyaim külföldi kosárfonó műhelymunkák során, Dániában készített hátikosaraim testvérei, több szerkezeti megoldás visszaköszön náluk (az időigényes dupla szálas cikk-cakk berakás, az emelt hátrész, tetőszerkezet kialakítása kávára, melynek technikáit, megvalósítási módjait, technikai kivitelezését dán mesteremtől, Anne-Mette Hjornholmtól tanultam). A mai, modern kor igényeihez alkalmazkodó kényelmes darabok. Erdőre, mezőre, mezei virág, vagy gyógynövény gyűjtésére, gombászáshoz vagy épp piacra, biciklis közlekedésre is kiválóan hordhatók! (Legeza Márta)