Szi­lágy­nagy­fa­lu, 1993.11.10.

Egy folklóradatgyűjtés többféle módon valósulhat meg: ún. megrendezett szituációban, amikor a gyűjtés irányított kérdésekkel zajlik, és így kaphatunk képet az adott falu vagy kistáj folklórkincseiről; illetve valamilyen funkcionális esemény (népszokásokhoz kapcsolódó zenés- táncos rendezvények) alkalmával, egyfajta résztvevő megfigyelőként rögzítve. A szervezett gyűjtések egyik gyakori hátránya (számos előnye mellett) annak kissé laboratóriumi hangulata, amikor a táncból, zenéből hiányzik az az atmoszféra, amit a közös önfeledt szórakozás és szórakoztatás hív elő.

Ennek ellensúlyozása ez a gyűjtés, amely Rőmer Judit gyűjteményével került be az archívumunkba, gazdagítva az 1990-es évek mozgókép felvételeinek állományát. A táncházmozgalom elkötelezett muzsikusai és táncosai rögzítették a térségben tett kisebb gyűjtőút keretén belül, 1993.11.10-én, Szilágynagyfaluban. A vidékre jellemző, utóbbi időkben harmonikával is kiegészülő zenekar hangzása, illetve annak lendületes játéka, szinte báli milliőt teremt. A zenekar vonós tagjai (Csorba János „Lulu”, Csengettyűs László, Boda Vilmos „Dándáló”, Varga László „Rai” és Varga Sándor „Pengő”) az Utolsó Óra gyűjtéssorozat felvételeiből kiadott Új Pátria 5. Szilágynagyfalu-Szilágybagos albumán is muzsikálnak. Hallgassák szeretettel!

Tovább a felvételre

 

Még több gyűjtésajánló

Ma­gyar Rap­szó­dia – nép­tánc­ban el­me­sél­ve

A szerelem örökérvényűsége kiapadhatatlan inspirációként van jelen a világban, legyen szó bármilyen művészeti formáról. A Magyar Állami Népi Együttes Magyar Rapszódia című előadása a tánc és a zene egyetemes nyelvén, magyar paraszti hagyományainak sokszínűségén és jelenidejűségén keresztül hivatott bemutatni az ember életének legbonyolultabb, legmisztikusabb érzését. 

Le­gen­dás öl­tö­zé­kek: Ro­ma­ni De­sign

A Hagyományok Háza – Magyar Népi Iparművészeti Múzeum legújabb tárlata, a Folk Fashion – Divat a folklór, a népművészet és a divat összefüggéseit boncolgatja. A közel 150 kiállított ruha és kiegészítő között megcsodálhatjuk a Romani Design egy különleges ruhakölteményét és kiegészítőit is. A most nyíló kiállítás kapcsán beszélgettünk divatról, hitről, identitástudatról Varga Erikával, a Romani Design alapítójával, művészeti vezetőjével. 

Érdekli a többi műsor?

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és értesüljön elsőként rendezvényeinkről, képzéseinkről!