Bo­gyisz­ló, 1993.05.15.

Az idősebb táncházas generáció számára nem kell bemutatni az 1970-es évek végétől a 2000-es évek elejéig működő, nagy múltú Molnár utcai táncházat. Ha a mai kor közösségi médiáin alkalmazott kulcsszavas keresési technikájával ragadnánk meg röviden a hely bemutatását, akkor #kalamajka #ötvösgyörgyi #lengyeljózsi #elsőfolkkocsma #györgykarcsi #redőjuli szókapcsolatok megfelelően képviselnék. Az 1990-es évektől rendszeresen találkozhattunk itt erdélyi, felvidéki és magyarországi falusi zenészekkel. Egy ilyen alkalommal került rögzítésre a bogyiszlói zenekar játéka 1993. 05. 15-én. A több mint 50 éve fennálló együttes különleges hangzását a vonós és a tamburás zenekari hangszerelés ízléses fúziója adja. Kiforrottsága, letisztultsága a „Népművészet Mestere” címmel kitüntetett Orsós Kis János prímás vezetésével valósult meg.

A felvétel különlegessége, hogy a zenekarnak (Orsós Kis János hegedű, Mihalovics Zsolt hegedű, Lakatos Ferenc hegedű, Orsós András kontra, Orsós Zoltán brácsa, Kovács János „Köles” prímtambura, Zsolnai József bőgő) azt a korszakát örökíti meg, amikor tetten érhetjük a zenélési tradíció átörökítését nemzedékről nemzedékre. A zenekar 2009-ben kiadott “Nagyapáink útján” címmel megjelent lemezéhez Sebő Ferenc írt méltató, szép ajánlást, amely pont erre a jelenségre hívja fel a figyelmünket: „A bogyiszlói modell viszont megmutatta, hogy egy belső revival is létezhet, a falu közössége példamutató módon ápolta és tette színpadi produkcióvá a saját hagyományát, és azzal reprezentálja magát bel- és külföldön napjainkig”. Ezt a törekvést viszik tovább napjainkban az unokák, Mihalovics Zsolt vezetésével. Idézzük fel a legendás Molnár utcai táncházak hangulatát, és hallgassák szeretettel!

Tovább a felvételre

 

Még több gyűjtésajánló

 

Új, for­ma­bon­tó di­vat­szín­há­zi elő­adás

A Hagyományok Háza Körforgásban című új, összművészeti produkciója egy nem mindennapi divatbemutató formájában eleveníti fel a témát átjáró örök kérdéseket: miként helyezheti új kontextusba a kortárs művészet a múltat, a hagyomány miként tud jelen lenni és alapot szolgáltatni a művészeti fejlődésnek. 

A Ma­gyar Nép­me­se Nap­já­nak prog­ram­jai

A Hagyományok Háza Hálózat idén is méltó módon ünnepelte Felvidéken és Kárpátalján a Magyar Népmese Napját. Benedek Elek születésnapjára emlékezve gyermekeknek és felnőtteknek szóló mesék mellett az ünnepet a szervezők tánccal és kézműves-foglalkozásokkal is színesítették.

Érdekli a többi műsor?

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és értesüljön elsőként rendezvényeinkről, képzéseinkről!