Both Mik­lóst ne­vez­ték ki a Ha­gyo­má­nyok Há­za fő­igaz­ga­tó­já­nak

Both Miklós zeneszerző, előadóművész, néprajzkutató veszi át november 19-től a Hagyományok Háza vezetését; az új főigazgató kinevezése öt évre szól - jelentette be az intézmény keddi állománygyűlésén Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár.

Egy nemzeti kulturális intézménynek úgy kell működnie, ahogyan a Hagyományok Házának - méltatta az államtitkár az intézményt megalapító és most leköszönő főigazgató, Kelemen László húszéves vezetői tevékenységét.
Mint hozzátette, az utódlás is példaértékűen zajlott, hiszen Kelemen László az elmúlt másfél évben megismertette a Hagyományok Háza működését Both Miklóssal, aki aztán a hivatalos főigazgatói pályázaton is elnyerte a kinevezést.
Both Miklós köszönetet mondott, amiért az elmúlt időszakban részleteiben megismerhette az intézményt és annak minden munkatársát; közölte továbbá: sok átalakítást tervez, de az elődje által képviselt értékek szellemében.
Kelemen László elmondta: biztos benne, hogy Both Miklós vezetésével korábban nem látott, magas szintekre jut a Hagyományok Háza.

 

Fekete Péter az MTI kérdésére elmondta, hogy Kelemen László feladata a jövőben a Hagyományok Háza Hálózat kiépítése lesz Erdélyben az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány vezetőjeként.      
A leköszönő főigazgató két évtizedes munkáját méltatva kiemelte, hogy a Hagyományok Háza esetében egy 250 főt alkalmazó nemzeti kultúrstratégiai intézményről van szó, ahol a tudományos és gyűjteményi munka, a társulati lét, a művészeti produkciók létrehozása és a közművelődési feladatok ellátása egy házon belül jelenik meg.


A Hagyományok Háza egy olyan csúcsintézmény, amely hatással van Magyarország összes közművelődési intézményének népi kulturális ágára, és amely az egyik legerősebb pillér a gyermekek nevelésében, a népi gyökerek felmutatásában és a nemzeti identitás megőrzésében 


Fekete Péter hangsúlyozta, nemcsak a Hagyományok Házának otthont adó Budai Vigadó felújítása és beüzemelése, hanem az országos Hagyományok Háza hálózat felépítése is Kelemen László nevéhez kötődik.
Both Miklós egy új generációt képvisel: tudományos kutatói háttérrel bíró, nemzetközi tapasztalatokat is szerzett, a népzenei területen bartóki és kodályi gyűjtőtapasztalattal bíró szakember, ugyanakkor friss, fiatalos, az újfajta kommunikáció tökéletes ismerője, a tradíciók megőrzése mellett a középiskolás generációt is megszólítani tudó, új vezető - szólt az új főigazgatóról Fekete Péter.
 

A Ma­gyar Nép­me­se Nap­já­nak prog­ram­jai

A Hagyományok Háza Hálózat idén is méltó módon ünnepelte Felvidéken és Kárpátalján a Magyar Népmese Napját. Benedek Elek születésnapjára emlékezve gyermekeknek és felnőtteknek szóló mesék mellett az ünnepet a szervezők tánccal és kézműves-foglalkozásokkal is színesítették.

Új, for­ma­bon­tó di­vat­szín­há­zi elő­adás

A Hagyományok Háza Körforgásban című új, összművészeti produkciója egy nem mindennapi divatbemutató formájában eleveníti fel a témát átjáró örök kérdéseket: miként helyezheti új kontextusba a kortárs művészet a múltat, a hagyomány miként tud jelen lenni és alapot szolgáltatni a művészeti fejlődésnek. 

Érdekli a többi műsor?

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és értesüljön elsőként rendezvényeinkről, képzéseinkről!