Já­ték­tól a mes­ter­sé­gig 2020

A Hagyományok Háza hivatásának tekinti a tárgyalkotó népművészethez kapcsolódó szakmai képzés fenntartását és annak minél szélesebb közönség számára a részletes bemutatását. 

Virtuális kiállítás

Minden év őszén vizsgáznak a csipkekészítő, nemezkészítő, népi bőrműves, kosárfonó, szőnyegszövő és gyékény-szalma-csuhé tárgykészítő OKJ szakképzésre járó hallgatóink. Kiállításunk az idei évben végzett hallgatóinak kézműves remekeit mutatja be. Tárlatunkon egyaránt található első és másodéves hallgató év közben elkészült alkotása, illetve a vizsgaremekek. A nagyszabású tárlaton a két éves tanfolyami alkotások mellett láthatóak a népi játszóházvezetői tanfolyamon készült legkiválóbb alkotások is, melyek tovább színesítik a látványt, de helyet biztosítunk az akkreditált képzések résztvevőinek is a bemutatkozásra. Kiállításunkon régi hagyományainkra épülő, mai tárgykultúránkba illeszkedő használati tárgyakkal, viseletdarabokkal, játékokkal és más érdekes alkotásokkal találkozhatnak az érdeklődők.

Jelen kiállítás a Hagyományok Háza kézműves tanfolyamain készült tárgyak megújuló hagyományát kívánja bemutatni és arra is választ ad, hogy miképp marad élő és hogyan tud megújulni a néphagyomány. A kiállítás bemutatja azokat a különleges kézműves technikákat, melyek egy mai darab részei lehetnek, és amelyek szükségesek a hagyomány továbbéléséhez is. A tárlaton a számos magas technikai megvalósítással elkészített tárgy mellett megtekinthetők az akkreditált tanfolyamokon készült munkák is, amelyeken keresztül betekintést nyerhetünk az alkotási folyamat különleges világába, a kezdetektől a kifogástalan minőségű alkotásig. Egyszerre vannak jelen kiállításunkban a tárgymásolatok illetve a tovább gondolt darabok is. Ezen tárgyak segítségével az érdeklődők párhuzamot állíthatnak múlt és jelen között, megismerhetik a hagyomány régi, és napjainkra megújult változatait. Szakmai képzésük országosan is kiemelkedő a hagyományos kézműves szakmák oktatása tekintetében. Idei évben kiállításunkat kiegészítik a nyári Népművészet Ifjú Mestere táborban készült alkotások.

A Ma­gyar Nép­me­se Nap­já­nak prog­ram­jai

A Hagyományok Háza Hálózat idén is méltó módon ünnepelte Felvidéken és Kárpátalján a Magyar Népmese Napját. Benedek Elek születésnapjára emlékezve gyermekeknek és felnőtteknek szóló mesék mellett az ünnepet a szervezők tánccal és kézműves-foglalkozásokkal is színesítették.

Új, for­ma­bon­tó di­vat­szín­há­zi elő­adás

A Hagyományok Háza Körforgásban című új, összművészeti produkciója egy nem mindennapi divatbemutató formájában eleveníti fel a témát átjáró örök kérdéseket: miként helyezheti új kontextusba a kortárs művészet a múltat, a hagyomány miként tud jelen lenni és alapot szolgáltatni a művészeti fejlődésnek. 

Érdekli a többi műsor?

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és értesüljön elsőként rendezvényeinkről, képzéseinkről!