a MÁNE Stras­bourg­ban ven­dég­sze­re­pelt

A Magyar Állami Népi Együttes Körtánc című előadásával zárult 2021. november 16-án az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának magyar elnökségét kísérő kulturális programkavalkád Strasbourgban. Az elnökség fél éve alatt számos komolyzenei koncerttel és előadással, divatbemutatóval és szabadtéri fotókiállítással mutatkozott be Magyarország. Rusz Harry Alex nagykövet az előadást követő fogadáson gratulált az együttesnek, és úgy fogalmazott: az előadás olyan volt, mint egy csodálatos tüzijáték, mely méltóképpen zárta az elnökséget.

Fotó: Alban Hefti

Új, for­ma­bon­tó di­vat­szín­há­zi elő­adás

A Hagyományok Háza Körforgásban című új, összművészeti produkciója egy nem mindennapi divatbemutató formájában eleveníti fel a témát átjáró örök kérdéseket: miként helyezheti új kontextusba a kortárs művészet a múltat, a hagyomány miként tud jelen lenni és alapot szolgáltatni a művészeti fejlődésnek. 

A Ma­gyar Nép­me­se Nap­já­nak prog­ram­jai

A Hagyományok Háza Hálózat idén is méltó módon ünnepelte Felvidéken és Kárpátalján a Magyar Népmese Napját. Benedek Elek születésnapjára emlékezve gyermekeknek és felnőtteknek szóló mesék mellett az ünnepet a szervezők tánccal és kézműves-foglalkozásokkal is színesítették.

Érdekli a többi műsor?

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és értesüljön elsőként rendezvényeinkről, képzéseinkről!