Agócs Ger­gely

Agócs Gergő
Agócs Gergely fujarán játszik

Dr. Agócs Gergely néprajzkutató (Érsekújvár, 1969), a Hagyományok Háza tudományos munkatársa. 1985 óta foglalkozik népzenei terepkutatással, illetve a népzene aktív művelésével. Folklorisztikai vizsgálatai elsősorban a magyar nyelvterület tájegységeire irányulnak, de a terepmunkát különféle szomszédnépek, valamint keleti rokonnépek, ezek között elsősorban az észak-kaukázusi nogajok, karacsájok, balkárok és kumukok, illetve az üzbegisztáni karakalpakok településterületeire is kiterjesztette.

A Fonó Zenekar egyik alapítója, énekes-hangszeres szólistája, önálló előadásain felhangzik a népdal, a duda, a furulya, a koboz, a tárogató, vagy éppen az élőszavas mesemondás. A Fonó Budai Zeneház „Utolsó Óra” népzenegyűjtési programja felvidéki részének szakmai vezetője, majd az Új Pátria lemezsorozat egyik szerkesztője volt. Tanított a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszékén, az ELTE BTK Néprajz Tanszékén, jelenleg a Debreceni Egyetemen főiskolai docense. 2018-ban elnyerte a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést, majd 2022-ben a Magyarország Érdemes Művésze címet.

A Ma­gyar Nép­me­se Nap­já­nak prog­ram­jai

A Hagyományok Háza Hálózat idén is méltó módon ünnepelte Felvidéken és Kárpátalján a Magyar Népmese Napját. Benedek Elek születésnapjára emlékezve gyermekeknek és felnőtteknek szóló mesék mellett az ünnepet a szervezők tánccal és kézműves-foglalkozásokkal is színesítették.

Új, for­ma­bon­tó di­vat­szín­há­zi elő­adás

A Hagyományok Háza Körforgásban című új, összművészeti produkciója egy nem mindennapi divatbemutató formájában eleveníti fel a témát átjáró örök kérdéseket: miként helyezheti új kontextusba a kortárs művészet a múltat, a hagyomány miként tud jelen lenni és alapot szolgáltatni a művészeti fejlődésnek. 

Érdekli a többi műsor?

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és értesüljön elsőként rendezvényeinkről, képzéseinkről!