Rácz Anna | 2022. április 2. | Olvasási Idő: 5 perc
Azzal a jól ismert kis szorongással indultam a Hagyományok Háza Kaleidoszkóp – L’hommage a Bartók Béla című előadására, ami akkor szokott elfogni, mikor Bartók műveinek hallgatására készülök. Küzdök még a fülemnek időnként inkább diszharmóniát sugalló, néhol különösen erőteljes dallamfutamokkal, ami – gondoljunk bármit is erről a zenéről – érzelmileg bizonyosan megmozgat bennünket. Előzetes kétkedéseimet fokozta még az is, hogy hogyan lehetséges Bartók zenéjére táncolni, de azt már most elárulhatom, hogy ez az előadás minden várakozásomat felülmúlta.
A bemutató beharangozója szerint a zeneszerző óriás születésének 141. évfordulójára emlékezve az Idéző 1.84 kortárs-néptánc társulat, valamint Kiss-Balbinát Ádám hegedű- és Szabó Marcell zongoraművész Bartók örökérvényű műveiből készített egy rendhagyó estet, melyben a zene és a tánc méltán tiszteleg a híres zeneszerző alakja előtt. Az előadás nyitányaként az Allegro Barbaro kísérődallamaira különböző módokon megvilágított magányos zongorát látunk. A leggyakrabban játszott művet és a vele aratott sikereket idézi ez, valamint az előadók színpadra érkezése után a nézők tapsait kiprovokáló hajlongós pantomimjáték is. Az tehát már a kezdetekkor megmutatkozik, hogy itt valami egészen rendhagyó fog történni. A táncosok, Ifj. Zsuráfszky Zoltán és Tókos Attila előadásmódja láthatóan azonos gyökerekből táplálkozik, de mégis eltérő stílust képviselnek. Ifj. Zsuráfszky Zoltán inkább a tradicionális, míg Tókos Attila a progresszívebb, kortárs tánc vonalat hozza, kettősük mégis rendkívül harmonikus, rengeteg kapcsolódási pontot kínál a koreográfiában. Kísérleti képek sorozatait mutatják meg az előadásban, amelyben szinte láthatóvá teszik azt is, ahogyan egy mozdulatsor a dallamsor kialakulásával párhuzamosan tud megszületni. Megtapasztalhatjuk azt is, hogy bizony ülve is lehet táncolni, ha éppen úgy jön ki a lépés. Minden porcikájuk táncol, játszanak a testrészekkel, különösen nagy hangsúlyt fektetve a kezek játékára.
Előadásukban minden mozog, áramlik, történik, és ilyen módon tökéletesen illeszkedik a bartóki zene dallamaihoz. Az érzelmek széles skáláján mozgatják a nézőt, a humortól a haragig, harcig, rivalizálásig mindenféle érzelmet képesek előhívni mozgásukkal. Mozdulataik áradóak, minden egymásból nő ki, egymásra épül, remek szintézist alkotva a zenészekkel. Kiss-Balbinát Ádám és Szabó Marcell integráns részei a produkciónak, bravúrosan mozognak is, miközben játszanak. Hangszerük különbözősége miatt ebbe Kiss-Balbinát Ádám tud jobban bekapcsolódni, akinek hegedülés közben sem esik nehezére bravúros mozdulatokat végezni egy kisméretű ülőalkalmatosságon. Szabó Marcell pedig akkor is rendíthetetlenül játsza Bartókot, miközben a többiek éppen áttolják a zongoráját a színpad egyik részéről a másikra. Az egész darabot a szétválás-összekapcsolódás, közeledés-távolodás ellentétpárok mozgatják, Tókos Attila arcával is képes táncolni, annyira kifejezőek nem csak egész testének, de arcának mozdulatai is. Zsuráfszky Zoltán mozgása elegáns még akkor is, amikor a „tiszta forrástól” kissé eltávolódva, modernebbnek ható mozdulatokkal táncol. Az előadás felemelő, újrakeretezi Bartókot és az életművet, érezhető, hogy jól átgondolt, egyszerre hat minden érzékszervünkre.
A bemutató megtekintése után Szögi Csaba Harangozó Gyula-díjas magyar táncművész, koreográfus kérdezte az alkotókat. Megtudhattuk, hogy Ifj. Zsuráfszky Zoltánnak és Tókos Attilának ez a harmadik közös produkciója. Az alkotópáros 1999 óta táncol különböző táncegyüttesekben. A hagyománytisztelet, az újítás és a kísérletezés jól megférnek egymással munkáikban. Ez a produkció azért is különleges, mert ez az első, élő zenére bemutatott munkájuk. Szabó Marcell volt az ötletgazda, aki már régebb óta tervezte, hogy szeretne egy Bartók műveiből összeálló előadást. Ezúttal rövid, epizód-zenéket kerestek, és mivel Bartók maga is bátran nyúlt mások műveihez, ők is válogattak más népzenei gyűjtésekből is. A táncosok igyekeztek Bartók személyiségjegyeit is visszatükrözni az előadásban, a gyűjtőt, az alkotót, az előadóművészt és a progresszív újítót is. Elmondták, hogy fontos számukra meghatározni, hogy mi az, amit örököltünk tőle, mit hozunk át belőle a mai kultúra világába.
A Kaleidoszkóp című előadás megmutatta, hogy érdemes Bartóktól elindulva új utakat keresni, visszaigazolva azt a bartóki indíttatást is, amelyet követve ő maga is komoly magasságokba jutott el.
