A Tanz­mes­se-n jár­tunk Düs­sel­dorf­ban

Szeptember első napjaiban a nemzetközi táncszakma Düsseldorfban gyűlt össze: ekkor tartották meg rövid kihagyás után újra a táncszakma seregszemléjét és vásárát, Tanzmesse-t. Az 1994-ben, Tanzmesse NRW néven alapított tánctalálkozó alapításának éveiben elsősorban táncprodukciók marketingjére és forgalmazására összpontosított. Napjainkban inkább a táncos szakemberek kapcsolatépítésén és tudáscseréjén van a hangsúly. A magyar táncegyüttesek képviselőinek bázisa a Nemzeti Táncszínházi Dancin’ Hungary elnevezésű strandja volt, ahol repertoárfüzetünket nagy érdeklődéssel forgatták a vásárra kilátogatók. Együttesünket Tucsni Anna kulturális menedzser képviselte, aki sok élménnyel és hasznos tapasztalattal tért haza a rendezvényről!

tanzmesse

A Ma­gyar Nép­me­se Nap­já­nak prog­ram­jai

A Hagyományok Háza Hálózat idén is méltó módon ünnepelte Felvidéken és Kárpátalján a Magyar Népmese Napját. Benedek Elek születésnapjára emlékezve gyermekeknek és felnőtteknek szóló mesék mellett az ünnepet a szervezők tánccal és kézműves-foglalkozásokkal is színesítették.

Új, for­ma­bon­tó di­vat­szín­há­zi elő­adás

A Hagyományok Háza Körforgásban című új, összművészeti produkciója egy nem mindennapi divatbemutató formájában eleveníti fel a témát átjáró örök kérdéseket: miként helyezheti új kontextusba a kortárs művészet a múltat, a hagyomány miként tud jelen lenni és alapot szolgáltatni a művészeti fejlődésnek. 

Érdekli a többi műsor?

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és értesüljön elsőként rendezvényeinkről, képzéseinkről!