Vi­ta­szín­ház - Kié a ha­gyo­mány?

A Vitaszínház a gondolatokat és véleményeket transzparensé tevő, a vitát moderált körülmények között generáló módszer. A rövid színházi jelenetek által felvetett fontos problémákat moderátorok által provokált vita keretében vitathatják meg egymással a résztvevők. A Vitaszínház nézőtere két egymással szembefordított részből áll, amelyen a résztvevők a vitában képviselt álláspontjuk szerinti oldalon foglalnak helyet, és ezt – ha az elhangzottak alapján nézőpontjuk változik – a vita során többször is módosíthatják.

Kié a hagyomány?

Mitől moldvai a tánc?

Moldvai-e a tánc, ha nem moldvaiak járják?

Ha Budapesten sokadik kézből (lábról!) tanuljuk, akkor a végeredmény eltérő lesz vagy hasonló?

Sereglei András

Sereglei András résztvevő/részvételi színházi szakember, színész-drámatanár, rendező.

Számos színházi nevelési előadást, vitaszínházat, fórumszínházat, tánc-színházi nevelési előadást, részvétéli színházat készített, együttműködve színészekkel, gyerekekkel, 70 év felettiekkel, fiatalkorú bűnözőkkel, adósságcsapdában lévőkkel, falusiakkal, városiakkal, néptáncosokkal, kortárstáncosokkal.

„A színház számomra a nehezen megválaszolható kérdések és a vélemények kölcsönös tiszteletének helyszíne. Ahol vitatkozhatunk, véleményt formálhatunk, hallhatjuk a más hangokat és hallathatjuk a saját hangunkat.”


Időpont: 2023. március 16., 16:15

Helyszín: Átrium

 

Vissza a konferencia oldalára

A Ma­gyar Nép­me­se Nap­já­nak prog­ram­jai

A Hagyományok Háza Hálózat idén is méltó módon ünnepelte Felvidéken és Kárpátalján a Magyar Népmese Napját. Benedek Elek születésnapjára emlékezve gyermekeknek és felnőtteknek szóló mesék mellett az ünnepet a szervezők tánccal és kézműves-foglalkozásokkal is színesítették.

Új, for­ma­bon­tó di­vat­szín­há­zi elő­adás

A Hagyományok Háza Körforgásban című új, összművészeti produkciója egy nem mindennapi divatbemutató formájában eleveníti fel a témát átjáró örök kérdéseket: miként helyezheti új kontextusba a kortárs művészet a múltat, a hagyomány miként tud jelen lenni és alapot szolgáltatni a művészeti fejlődésnek. 

Érdekli a többi műsor?

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és értesüljön elsőként rendezvényeinkről, képzéseinkről!