A Tí­már test­vé­rek­re em­lé­ke­zünk

Idén február elején, mindössze néhány napos eltéréssel eltávozott a földi létből a Népművészet Mestere díjjal kitüntetett Tímár Viktor furulyás, hegedűs, gardonos és testvére, Tímár János furulyás, gardonos.

A gyimesi csángó muzsikus testvérpár szüleitől – id. Tímár János „Kicsike” és Csorba Anna – már Kallós Zoltán és Demény Piroska is gyűjtött az 1960-70-es években. Tímár Viktor és János kisgyermekkorától a hagyományos faluközösség zenében gazdag világában nevelkedett. Az 1960-as évektől öt fős, modernebb hangszerekkel felszerelt zenekarral muzsikáltak a gyimesi lakodalmakban. A ’80-as, ’90-es évektől a táncházzenész generációk érdeklődésének köszönhetően újból a hagyományos hangszerek: hegedű, furulya, gardon kerültek előtérbe, és rendszeres meghívott vendégei, fellépői voltak a különböző táboroknak és fesztiváloknak.

A Tímár fivérekre ezzel az 1998.02.18-án, az Utolsó Óra Program keretén belül a Fonó Budai Zeneházban rögzített lassú magyarossal szeretnénk emlékezni.

Páratlan, letisztult muzsikájukat hallgassák szeretettel!

A Ma­gyar Nép­me­se Nap­já­nak prog­ram­jai

A Hagyományok Háza Hálózat idén is méltó módon ünnepelte Felvidéken és Kárpátalján a Magyar Népmese Napját. Benedek Elek születésnapjára emlékezve gyermekeknek és felnőtteknek szóló mesék mellett az ünnepet a szervezők tánccal és kézműves-foglalkozásokkal is színesítették.

Új, for­ma­bon­tó di­vat­szín­há­zi elő­adás

A Hagyományok Háza Körforgásban című új, összművészeti produkciója egy nem mindennapi divatbemutató formájában eleveníti fel a témát átjáró örök kérdéseket: miként helyezheti új kontextusba a kortárs művészet a múltat, a hagyomány miként tud jelen lenni és alapot szolgáltatni a művészeti fejlődésnek. 

Érdekli a többi műsor?

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és értesüljön elsőként rendezvényeinkről, képzéseinkről!