Fel­ke­rül­jön-e a csár­dás az UNES­CO rep­re­zen­ta­tív lis­tá­já­ra?

A csárdás tánc felterjesztésének megerősítése 

TÁJÉKOZTATÁS ÉS FELHÍVÁS
 

Kérjük, nyilatkozatával Ön is segítsen, hogy a „A csárdás tánc hagyománya” című elem felkerülhessen az UNESCO emberiség szellemi kulturális örökségének reprezentatív listájára!

 

A csárdás a magyar tánchagyomány újabb rétegébe tartozó számos változatban élő párostánc. A katonai toborzások során kialakult verbunkhoz hasonlóan a csárdással kapcsolatos feljegyzések is a 19. századtól kezdve kezdtek megszaporodni az írott történeti forrásokban. A csárdás tánc különböző verzióit Magyarország területének nagy részén, valamint Erdélyben, Felvidéken és a Vajdaságban is táncolják. Helyi, egyedi változatai a néptánc hagyományőrző mestereitől (Nagyecsed, Sárköz, Kisalföld) még az elmúlt évtizedben is gyűjthetőek, tanulhatóak. A magyarországi táncházmozgalom hatására az 1970-es évektől új lendületet kapott csárdáshagyomány különleges helyet foglal el a táncegyüttesek repertoárjában.

A Hagyományok Háza kezdeményezése alapján „A csárdás tánc hagyománya” című elem 2021 márciusában sikeresen benyújtásra került az UNESCO nemzetközi listájára. (Az emberiség szellemi kulturális örökségének reprezentatív listájára.) A felterjesztés koordinátora a Szabadtéri Néprajzi Múzeum Szellemi Kulturális Örökség Igazgatósága volt. A két intézmény szakemberei együttesen köszönik a táncos közösségtől érkezett számos beküldött támogató nyilatkozatot!

 A nemzetközi szakmai értékelőbizottság sajnos a tavalyi évben a beadványok sokasága miatt még nem bírálta az elemet, így ahhoz, hogy ebben az évben megtegye, új szabályozás szerint a felterjesztés szándékának megerősítése szükséges.

Az elem megerősítéséhez szükséges az érintett közösség beleegyező nyilatkozatainak friss dátummal történő csatolása, így megkérjük a témához kapcsolódó kulturális szervezeteket, egyesületeket, néprajzkutatókat, táncegyütteseket, hagyományőrző tánccsoportokat, hagyományőrző mestereket, néptáncpedagógusokat, néptáncosokat, felnőtteket és gyermekeket egyaránt, hogy az alábbi nyilatkozat kitöltésével segítsék a felterjesztés folyamatát! 
 


 

Tisztelt Nyilatkozó!

A beleegyező nyilatkozatot saját aláírással, szervezetek esetében pecséttel is hitelesíteni szükségeltetik.

A nyilatkozatok megérkezésének határideje: 2023. március 5.

A nyilatkozat benyújtásának módja:

  1.  elektronikus úton Lauber Laura részére a lauber.laura@hagyomanyokhaza.hu e-mail címen keresztül, vagy
  2. postai úton Lauber Laura, Főigazgatói Kabinet, Hagyományok Háza részére (1251 Budapest, Pf.: 23.).

 

Nem várunk sokat, csak néhány szívből jövő mondatot a nyilatkozat „Indoklás” bekezdésénél. Küldünk néhány kérdést, hátha ezzel tudunk segíteni:

  • Hol, mikor találkozott először a csárdás tánccal? Kitől tanulta a csárdás táncot?
  • Milyen fajta csárdás táncot/táncokat ismer?
  • Jelenleg milyen körülmények között (kivel, mikor, milyen alkalomkor) táncolja a csárdás táncot?
  • Egyesülete/együttese/szakmai munkássága/magánélete szempontjából miért fontos a csárdás tánc ismerete?
  • Mi a véleménye, miért lenne fontos, hogy a csárdás tánc helyet kaphasson az UNESCO reprezentatív elemeinek jegyzékében?
  • Ha részt vett a felterjesztés elkészítésében, az miben merült ki?
  • Egyesülete/együttese/szakmai munkássága/magánélete bármely területén mit tesz, milyen terveket követ, hogy a csárdás tánc hagyománya továbbra is élő maradjon?
  • Van-e olyan – a csárdás tánchoz köthető – kedves emléke, melyet itt szívesen megosztana?
  • stb.

 

Kitöltöm a nyilatkozatot

Új, for­ma­bon­tó di­vat­szín­há­zi elő­adás

A Hagyományok Háza Körforgásban című új, összművészeti produkciója egy nem mindennapi divatbemutató formájában eleveníti fel a témát átjáró örök kérdéseket: miként helyezheti új kontextusba a kortárs művészet a múltat, a hagyomány miként tud jelen lenni és alapot szolgáltatni a művészeti fejlődésnek. 

A Ma­gyar Nép­me­se Nap­já­nak prog­ram­jai

A Hagyományok Háza Hálózat idén is méltó módon ünnepelte Felvidéken és Kárpátalján a Magyar Népmese Napját. Benedek Elek születésnapjára emlékezve gyermekeknek és felnőtteknek szóló mesék mellett az ünnepet a szervezők tánccal és kézműves-foglalkozásokkal is színesítették.

Érdekli a többi műsor?

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és értesüljön elsőként rendezvényeinkről, képzéseinkről!