Annak apropóján beszélgetünk, hogy a Magyar Állami Népi Együttes mögött egy egészen sűrű időszak áll, és még mennyivel sűrűbb időszak áll előtte. Úgyhogy azzal is kezdeném, hogy ez benned milyen impulzusokat kelt, milyen most egyébként az a titkokkal teli kert?
M. G.: Igen, te most nekem egy szövegemből idéztél, ami egyébként tényleg egy nagyon-nagyon-nagyon kedves gondolat a számomra, akár ars poeticának is lehet hívni, hiszen ahogy folytatódik ez a gondolat, hogy ebben a titkokkal teli kertben én önmagamra találtam, és önmagamon keresztül persze a hagyományra.
A tradícióra igazság szerint, az volt ott a nagy titok, csak én abban megleltem a magam világát.
Én nem igazán érzek az elmúlt már több mint két évtizedben, mióta felelős vagyok az Állami Népi Együttesért, hogy lettek volna csendesebb és nem ilyen erősen zajló évadok, mint a mostaniak. Úgyhogy teljesen jó elvagyok a bőrömben. Mondjuk ahogy látom a táncosaimon és a zenészeimen, várják már az előttünk álló másfél hetet vagy egy hetet, hogy záruljon le, és akkor el tudjanak menni a jól megérdemelt nyári szabadságra.
K.M.: A 2023-as évad, hogyha szigorúan vesszük, már eltelt, viszont azért nektek a nyári időszak nemcsak ezzel a másfél-, kéthetes pihenéssel telik. Mivel telik egy profi együttes nyári időszaka, amikor esetlegesen egy kicsivel kevesebbet találkozik a közönséggel.
M.G.: Ősszel új bemutatónk lesz, Nagyvárosi vándorok címmel, és arra készültünk az elmúlt időszakban döntő módon. Meg persze az aktuális műsorok karbantartásával is. Voltak személyváltozások, voltak, akik nyugdíjba vonultak, és a helyükre, szerepükbe új táncosoknak kellett beállni. Hál' Istennek minden évben van olyan lány, aki kismama lesz, őket is pótolni kellett. Na, szóval van egy ilyen pótlás, van a műsoroknak a karbantartása, és van az új bemutatóra való felkészülés, ami én azt gondolom, egy nagyon izgalmas előadás lesz.
K.M.: Nem csak karbantartotok előadásokat, hanem ezelőtti évadban is felújítottatok előadásokat. A Szarvasénekre gondolok, a Hajnali Holdra, és a következő évadban is lesz arra precedens, hogy olyan új-régi előadást vesztek elő, ami az új táncosok lábán jelenik meg. Ezt hogy kell egy laikusnak elképzelnie? Ilyenkor a felújítás során történik technikai változtatás is, vagy arról van szó, hogy az új táncosok lábára te ráilleszted ezeket a darabokat?
M.G.: Azért egy koreográfia -legalábbis az én olvasatomban- az egy organikus, az egy élő szervezet. Sokan persze hajlamosak a saját koreográfiájukat -ám lelkük rajta- kőbe vésni, mint a tízparancsolatot, és azon nem változtatni. Én meg azt gondolom, amit mondtam, hogy ez egy élő, ez egy organikus szervezet. Ugyanaz a kabátméret nem áll jól mindenkinek, ezért aztán én egy kicsit módosítok, vagy nagyon módosítok.
Ennek egyik oka az, hogy a táncosaim változnak, meg én is változom egy picit.
Persze az alap üzenet a koreográfiák döntő része, nem készítek én egy újat, de azért másként reagálok a világra. Az én receptoraim élnek a külvilág felé, és érzékelek valamit azokon, majd nekem arra reagálnom kell, hogy azon az előadáson, amit felújításra alkalmasnak ítélek, azon még a pornak a lehetősége se legyen rajta. A port, azt persze szimbolikusan mondom, mert a táncoson nem lehet por, mert ugye ugrabugrál össze-vissza a teremben, és lerepül róla. Na, a tréfát félre, tehát nem szolgai újratanulásról van szó, hanem egy olyan adaptációról, ami mindenféle előbb említett körülményt figyelembe vesz.
K.M.: A következő évad során már említetted, hogy lesz bemutatótok. Most beszélgettünk egy kicsit az Édeskeserű kapcsán arról, hogy felújítás is színpadra kerül, de mi lesz még az étlapon ebben az évadban?
M.G.: Sokféle előadást játszunk, ezeket a szokásos bérleteink között a közönség is meg fogják találni, ha felkeltem az érdeklődésüket, vagy már eddig is, ha nem lenne érdeklődésük, akkor hátha támad. Tehát játsszuk a bérleteinket. Nyitunk egy új, teljesen új irányt, ezt pedig olyan drámapedagógusok segítségével tesszük meg, egy olyan oktatási program keretében, aminek a célja az, hogy közelebb hozzuk a hagyományhoz a gimnazista korosztályt, a Magyar Állami Népi Együttes művészetéhez. A Szarvasének előadás lesz az, amelyik több stáción keresztül megy.
Lesz egy bevezető, megismertető, beavató foglalkozás az iskolákban, ahova drámapedagógusok mennek és a Magyar Állami Népi Együttes táncosai. Majd lesz egy előadás, ahol már, mint egy színházi előadást látják a darabot a gyerekek, és utána pedig -hívjuk ezt levezetőnek- az addigiakat, a bevezető iskolai foglalkozást, illetve maga az előadás intuícióit, az érzésvilágát beszélik meg a drámapedagógusokkal. Én nagyon-nagyon várom. Hiszen az első előadás, amit kiválasztottunk, a Szarvasének az egy rendkívül bonyolult szimbólumrendszerű, mégis talán követhető, de költői dramaturgiával működő előadás, ami pont az a gimnazista korosztályra vonatkozik, ami miatt én ezt színpadra állítottam. Az az alaptörténet, ha ezt gyorsan el tudom mondani, Bartók Cantata Profanája az egy román Kolinda dallamán és szövegén nyugszik, ez pedig a szarvassá vált fiúk balladája. Mi történik itt? A fiúk addig járnak az erdőbe vadászni, míg szarvasokká válnak.
Ha visszagondolok az én tinédzser koromra, én is szarvassá váltam, elváltam a szüleimtől.
Fizikailag még talán nem, de lélekben biztos. Tehát addig, amíg egy kisfiú ül az anyja ölében, hát egy tinédzser már nem ül be az anyukája ölébe, tehát az a bizonyos szál elszakad. Na, hát valami ilyesmiről is, ettől még persze bonyolultabb kérdésekről is szól a Szarvasének, ami mondom újra, azt gondolom, hogy értő közreműködéssel jól fog reflektálni a fiatalokra.
K.M.: A Szarvasének kapcsán volt nektek egy közönségtalálkozó kezdeményezésetek is az elmúlt évad során. Lesz még arra alkalom, hogy a közönség tudjon veletek beszélgetni egy-egy darabról?
M.G.: Természetesen, hiszen ott már a kísérleten túl vagyunk, és bebizonyította, hogy fontos, ez is szükséges. Tehát gyakorlatilag azt merem mondani, hogy szinte minden előadásunk után fogunk közönségtalálkozókat szervezni, és hogyha az érdeklődés töretlen, akkor ezt csinálni kell, mert olyan plusz információk jutnak a nézőkhöz, amik talán a táncelőadásból nem jutnak el, illetve nagyon fontosak a visszajelzések. Mi nem egy bezárt próbateremben vagyunk a magunk világában, és azt csináljuk, amit akarunk, nem. Többé-kevésbé azt csináljuk, amit akarunk, de azért jó az, hogyha amit csinálunk, azt a közönség is akarja.
K.M.: Olyannyira látszik ez a szándék az együttesen, hogy egy alkalommal szó szerint kinyitottátok a próbatermet. Fontosnak tartjátok azt, hogy a táncművészetnek ezt az oldalát is megmutassátok, hogy milyen egy próbafolyamat, hogy mennyire emberi az a folyamat, amin ti egyébként átmentek, és ahogy zajlik egy-egy munkanap?
M.G.: Igen, én azt gondolom, hogy nincsen semmi rejtegetni valónk. Inkább büszkélkedhetünk még olyan dolgokkal is, ami talán első körben azt gondolom, hogy nem a közönségre tartozik. De hát ezeken a megnyitott próbákon szembesül például a közönség azzal, hogy nem sikerül minden elsőre. Nem úgy van ám az, mint az előadáson, hogy húz mindenkit egyformán, mintha zsinóron rángatnának. Nem, komoly próbák során kerül minden táncos a megfelelő állapotba és tudásanyag birtokába. Ez verítékkel jár, ez fájdalommal, ez sok kínlódással is járhat. Meg persze sok örömmel is, mert hát azért szerencsére egy vidám, jó kis közösség ez a Magyar Állami Népi Együttes, amelyik a megpróbáltatásokat is némi morgás után, de mosolyogva fogadja.
K.M.: Ha megnézzük a következő évadot, akkor ott van a Megidézett Kárpátalja, a már említett Szarvasének, a Hajnali Hold, az Édeskeserű, a Naplegenda. A picit fiatalabb korosztályból is a 2019-es Ezerarcú Délvidék, illetve az új bemutató. Ezek között ti most azt gondoltátok, hogy válassza ki a közönség a magához legjobban illeszkedő előadásokat. Miért fordult meg ez a gondolat a fejetekben, hogy nem kötött előadásokra vásárolhatnak most bérletet az érdeklődők, hanem a saját érzetekhez hozzáhúzva, nem egyszer, nem könnyű darabok közül válogatva szemezgethetnek?
M.G.: Nagyon fontosak a visszajelzések. Lehetne az, hogy én „diktatórikus módon” azt mondom, hogy most pedig ezt játsszuk és azt játsszuk. Ez egy jó teszt lesz, hogy leteszteljük az arra fogékony és hajlandó közönségünket, és annak majd lesz egy eredője. Én meg vagy megfogadom a tanácsukat, vagy nem.
Nem természetes, hogy figyelünk rá, de azért én azt gondolom, hogy nekem makacsul mennem kell azon az irányon, amit a Magyar Állami Népi Együttes számára szántam, mert azért most már két évtized után nagyon sok az a visszajelzés, hogy jó úton járunk, és a közönségnek nem szabad megijednie az ismeretlentől. A megszokott az néha ellaposíthatja az embert. Akkora jó, hogyha újabb és újabb kihívások érik, amire őneki aktívan reagálnia kell. Hát mi ezt próbáljuk óvatosan, ügyesen csinálva. Hát most kimondom azt, hogy közösen nevelve egymást, mi a közönséget, ők meg bennünket.
K.M.: Említetted már a fiatalabb korosztályt, de azért tegyük szóvá azt is, hogy ti az idősek kezét sem engeditek el, és nemcsak olyan formában, hogy kijártok konkrétan helyszínekre, és ott egy rögtönzött előadássorozattal kedveskedtek az idősek számára, hanem ebben a konstrukcióban valahogy most úgy tűnik, hogy egy nagyon jól átgondolt és felépített, a gimnáziumi korosztálytól egészen az elengedésig gondoltok a közönségetekre.
M.G.: Igen, mert ilyen színes kor alapján is a magyar társadalom, és nekünk meg kell szólítani mindenkit. És valóban, a szépkorúaktól is nagyon-nagyon jók a visszajelzéseink. Valóban, Budapesten és az agglomerációban nagyon-nagyon sok idősotthonban jártunk már és még fogunk is járni, ahova szeretettel várnak bennünket vissza. A bérletes előadásaink már mind a kettő teltházas. Én azt hiszem, hogy szeretnek bennünket. Várják, engem is mindig várnak, én mindig beszélek egy kicsit az előadás előtt, és már nagyon várják, hogy akkor most éppen mivel kedveskedek nekik, és akár meg is nevettetem őket, oldva a hangulatot. Szóval szeretik, és nem szelektálunk. Tehát nem csinálunk olyat, hogy most akkor csinálunk a kisgyerekeknek gügyögős előadásokat, az öregeknek meg olyat, amire azt gondoljuk, nem. Ugyanazokat az előadásokat toljuk, a nehezeket is, átmegy rajtuk. Az időskor sem a butaságnak a szinonimája ám, meg a kisgyerekkor sem. Ahogy Weöres Sándor mondta: a gyerekek csak kicsik, nem hülyék.
K.M.: Azt mondtad az elején, hogy számodra nincs nagyon sűrűségben különbség az elmúlt húsz év évadai között, de azért hozott az élet elég sok nehézséget, illetve új hullámokat, hogyha fogalmazhatok így. Hogy sikerül ilyen helyzetekben, viharokban, ekkora hullámok között egyenesben tartani a hajót.
M.G.: Ha most a hullámokra alatt, a Covidra gondolsz, akkor én azt gondolom, hogy nem jók ezek, természetesen nem jók ezek. De ha egy közösségről van szó, amelyik együvé tartozónak gondolja magát, akkor ott a nehézséget is könnyebb áthidalni. Legyen az személyes konfliktus, vagy egy egész országot, vagy a fél világot érintő dráma és tragikus helyzet. Nem mondom, hogy legyenek ilyenek. Abba sem vagyok biztos, hogy ezek nagyon megedzik az embert, bár mondanak ilyesmit, hogy néha a problémák, a hibák megacélozzák az embert, erősebbé teszik, olyanná, hogy képes legyen, ha belenyomják a fejét a vízbe, akkor is kiszabadulni belőle. Én azt gondolom, hogy a Magyar Állami Népi Együttes társulatai, legyen szó a műszakról, a menedzsmentről, a táncosokról vagy a zenészekről, ha kell, akkor mindig összezárnak.
K.M.: És aki nem tud veletek személyesen találkozni esetleg, akkor azért újságoljuk el nekik, azt gondolom, hogy nem lövünk már le semmiféle poént, hogy az Akkor és most sorozatot is tovább viszitek és folytatjátok. Itt mi a mögöttes gondolat, miért tartjátok fontosnak, vagy milyen tanulságok és közönség visszajelzés érkezett például ezzel kapcsolatban?
M.G.: Sokat nem köszönhetünk a Covidnak. Mondjuk az én feleségem nagyon hálás volt, mert kifestette velem a garázst, meg a spájzot, meg mindent, szóval ő rendkívül hálás volt. Mi meg, és azt gondolom, hogy a néptánc, népzene szerető közönség is nagyon hálás, hogy elindítottuk ezt az Akkor és most sorozatot, amelyik gyakorlatilag arról szól, hogy az egyik én táncosom vagy táncosaim kiválasztanak egy számukra kedves adatközlőt, akiről bejátszható felvétel van, és azt mondjuk, hogy többé-kevésbé paralel eltáncolja. Nem szolgai másolásról van szó, hiszen hát hogyan is lehetne, nem fénymásolók vagyunk, hanem érző emberek. De azért számunkra fontos az a táncos mentalitás, fontos az a gesztusrendszer.
Fontos az a világban való létezés, ami alapján őneki a tánca éppen olyan.
Na, szóval ez egy példa. Ez egy példa arra szűkebben véve, hogy szépen, szolgai másolás nélkül is élővé lehet tenni egy sok esetben halottnak hitt táncfelvételt. Azon kívül azért is érzem fontosnak, mert ez a hagyomány elmúlhatatlan. És mi ezáltal jelenidejűvé tesszük. Még akkor is, hogyha ez nem egy személyes találkozás keretén belül valósul meg, hanem csak ki mikor éri el azt a bizonyos Youtube csatornát, ahol ezt megnézheti. Tehát én ezt egy korszakos jelentőségűnek érzem, és megvizsgáltattam a visszajelzéseket, a lájkokat, a megosztásokat, azért némelyik elképesztően hasított, százezresnél nagyobb volt az érdeklődés iránta. Úgyhogy még az is lehet, hogy -hiszen aztán csináltunk ebből előadásokat, amiket ugye streambe közvetítettünk- terveim között szerepel, hogy csinálunk ebből egy élő előadást, ahol a közönség valóban élőben találkozhat, az Akkor és most-ot táncoló, zseniális államis művészekkel.
K.M.: Ha a szeptembertől számított időszakra gondolunk, akkor mikor és hogyan találkozhatunk a Magyar Állami Népi Együttessel akár személyes jelenlét keretében, akár online formában.
M.G.: Én remélem, hogy online formában is sokat. Elindítottunk egy sorozatot, amelyik bizonyos aktuális időszakhoz kötődik. Például a Tánc Világnapját egy kiváló felvétellel ünnepeltük, ami szintén úgy tűnik, hogy találkozott a közönség érdeklődésével, úgyhogy legközelebb az évadnyitónkra fog készülni egy valamilyen rendkívül izgalmas és titkos dolog. Aztán az Akkor és most sorozatot visszük végig egész évben, és talán heti rendszerességgel jelentetjük meg az újabb és újabb anyagokat. Élőben itt játszunk a Corvin téren, a már említett bérletes előadásainkban. És hát persze megyünk Erdélybe, lesz egy egyhetes turnénk, Sepsiszentgyörgytől Marosvásárhelyen át Székelyudvarhelyig, és nem sorolom végig az összes helyszínt. Aztán, hát már megint le van foglalva nyolc előadás a Csodaváró Betlehemes kapcsán a Müpában. Már hatodik éve csináljuk, több mint tízezer ember lát bennünket. Ezt követően a jövő évi bemutatókra is el fogunk kezdeni készülni, illetve még ki tudja, hogy még mikor milyen, akár külföldi előadások vagy turnék is szóba kerülhetnek. Én ezekkel kapcsolatban rendkívül babonás vagyok, én akkor hiszem el, hogy a turné megvalósult, amikor otthon már a végén leteszem a bőröndöt.
K.M.: Egy icipici morzsát kaptunk már az új bemutatóval kapcsolatban, el lehet-e, szabad-e bármit árulni még azzal kapcsolatban, hogy szeptemberben mivel találkozhatunk?
M.G.: Abszolút, persze. Egy nagyon különleges előadás lesz. Sajnálatos módon, ha jól tudom, Magyarországon egyedül a Magyar Állami Népi Együttesnél maradtak meg főállású cigányzenészek, akik zseniális és nagyon gazdag repertoárral rendelkeznek. Ahol a hagyományos cigányzene mellett az autentikus népzene, de a népies műzene, jazz, filmzenék, szóval rendkívül széles a repertoár. Ennek egy kiváló válogatása lesz, ahol ők nem csak a repertoártudásukat, de az elképesztő virtuóz hangszerkezelésüket is be tudják mutatni, és hozzá társul a Magyar Állami Népi Együttes kamara társulata. Emellett egy ifjú koreográfus, Farkas Máté fog debütálni az előadásban, ő készíti az összes koreográfiát, ő rendezi az előadást, én meg csak hátra teszem a kezemet, és székre rakom a lábamat, és örömmel figyelem, hogy milyen ügyesek. Persze nem így van, mert szokásos módon ott lihegek mindig a nyakukban, de ez valóban az ő előadásuk lesz. Én azt hiszem, hogy nagyon különleges, formabontó, és azok, akik vonzódnak az ilyen típusú zenéhez -de azok is, akik egészen más típusú zenéhez is vonzódnak- itt egy nagyon színes repertoárt fognak látni és hallani. Ennek a bemutatója szeptember közepén lesz majd.
K.M.: Nagyon szépen köszönjük Mihály Gábornak ezt a PárPercet, hogy megosztotta velünk a gondolatait. Kívánunk sok sikert a Magyar Állami Népi Együttesnek a szeptemberben kezdődő következő évadra, és reméljük, hogy jövőre ilyenkor szintén a következő évad kapcsán találkozhatunk.
M.G.: Köszönöm szépen én is a lehetőséget, a tisztelt olvasóknak kívánok olyan táncelőadásokat, ahol nagyon jól érzik magukat, és reménykedek, hogy ebből sok a Magyar Állami Népi Együttes előadása lesz.
Kempf Márta
