A nép­ze­ne mint tár­sa­dal­mi kö­tő­szö­vet

Beszámoló a 30. Viljandi Népzenei Fesztiválról

Észtország, 2023. július 27-30.

Az észt „folk fővárosban”, Viljandiban július utolsó napjaiban 30. ízben rendezték a balti-skandináv térség egyik legjelentősebb népzenei fesztiválját, amely egy népzenei táborból nőtte ki magát nemzetközi léptékű eseménnyé. A főszervező az Eesti Pärimusmuusika Keskus (Estonian Traditional Music Center/Észt Hagyományos Zenei Központ) egy közadakozásból létrehozott civil szervezet, amely az iskolarendszeren kívüli népzene oktatásban és a népzenei koncertek, programok szervezésében játszik kiemelt szerepet, alagsorában könyvtár, népzenei és revival archívum, hangszergyűjtemény található. A fesztiválon Tóth Kriszta, a Tartui Egyetem finnugor tanszékének magyar lektora és Mályi Bori (lányom, munkatársam, a Rotterdami CODARTS világzene tanszékének hallgatója) társaságában vettem részt. Szakmai kapcsolattartóm Lauri Õunapuu (az észt „táncházmozgalom” illusztris szereplője, népzenész, a központ munkatársa) volt, aki segített a programok közötti eligazodásban, és a szakmai természetű kérdéseimmel is hozzá fordultam elsőként. A 4 napos fesztivál idején 15 koncerten és 10 műhelyfoglalkozáson vettem részt, valamint magam is tartottam egy műhelyfoglalkozást, ahol magyar nyelvű ölbeli játékokat és vajdasági énekes körjátékokat tanítottam a résztvevő gyerekeknek és felnőtteknek. A tapasztalataimról számos fényképet, videófelvételt készítettem, naplóban rögzítettem a benyomásaimat és a gondolataimat. Hosszabb szakmai konzultációt folytattam a gyermekjáték specialista Kreete Viiraval, a 0-2 és 3-6 éveseknek és szüleiknek tartott gyermekfolklór alapú foglalkozások módszertanáról.

A négynapos fesztivál során a koncertek és a műhelyfoglalkozások révén a tudásom bővítésére, a látóköröm szakmai tájékozottságom szélesítésére nyílott alkalmam, hiszen a „népzene” fogalmán belül sokféle zenei irányzat képviseltette magát, és az észt előadók mellett számos külföldi produkciót is meghallgattam. A kerek évfordulóra meghívták az elmúlt három évtized kiemelkedő észt népzenei előadóművészeit, együtteseit, ennek köszönhetően keresztmetszetet kaptam az észt népzenei folklorizmus fejlődéstörténetének a közelmúltjáról.

Mindemellett a programok lebonyolítása (szervezés, módszertan, megvalósítás), a fesztivál egészéről alkotott benyomásokat, tapasztalatokat szintén hasznosítani tudom a munkám során. Találkoztam a Hagyományok Házában alkalmazott eljárásokkal, megoldásokkal (hangszerbemutató, pódiumbeszélgetés, kisgyermekes családoknak szóló népi játékos foglalkozás) – ezek megerősítettek abban, hogy jó úton járunk, hiszen másutt is beváltak ezek a fogások. Új felismerés volt, hogy egy igényeiben, ízlésében és életkora szerint nagyon rétegzett közönség számára hogyan lehet térben és időben úgy kialakítani a programkínálatot, hogy mindenki megtalálja a számára érdekeset, mégse legyen szellemiségében és tartalmi szempontból széttartó és jellegtelen a fesztivál. Példaértékű és iránymutató a fesztiválon megtapasztalt környezettudatosság és az az eszköztár, ahogyan a résztvevőket, a közönség szemléletmódját formálják a fenntarthatóság tekintetében https://www.viljandifolk.ee/festival/festival-2019/green-festival. Ugyancsak tanulságos, hogy a rendezvény gördülékeny megvalósításában milyen jelentős az önkéntesek szerepe.

Több mint 20.000 látogató vett részt a négynapos zeneünnepen, körülbelül 250 önkéntes segítette a szervezési munkát és a technikai megvalósítást. 5 szabadtéri színpadon és két fedett koncert teremben 70-80 koncertet hallgathatott meg a közönség, műhelyfoglalkozások, kísérő programok és számos spontán kezdeményezés gazdagította a fesztivált.

A hazai folklorizmus tekintetében a Hagyományok Házában is hasznosítható tapasztalatokat, tudást, ismereteket szereztem a népzenei revival társadalmi beágyazottsága, funkciója szempontjából. A meghívott vendégek közt több olyan előadó is színpadra lépett, aki a művészet segítségével valamilyen társadalmi problémára kívánja felhívni a figyelmet. Loten Namling elődóművészetének középpontjában a tibeti nép elnyomása áll. Djely Tapa Maliból származó énekes a női egyenjogúság és a rasszizmus kérdését komplexen és igen szuggesztív, karizmatikus módon közelítette meg dalaiban. Ruslan Trochynskiy Észtországban élő, ukrán származású énekes. koncertjén az Ukrajnában dúló háború a személyes érintettség jegyében kapott hangot, ugyanez a téma a Rahu The Fool lett zenekar műsorában szintén megjelent. A hangszer bemutatókon és a közös éneklések során az észt népzenének a szovjet elnyomás ideje alatt betöltött szerepe minden alkalommal szóba került. Ross Daly a modális zene elméleti és interpretációs kérdéseit konkrét zenei példák segítségével taglaló műhelyfoglalkozása egyúttal az etnicista értelmezés, interpretáció kritikáját is megfogalmazta.

A fesztivál megnyitójának kiemelt gondolata volt a kultúrához való hozzáférés kérdése, vagyis hogy a népzene olyan közös kulturális érték, amihez mindenkinek joga van, senki sem sajátíthatja ki. Sokféle módon megtapasztaltam, hogy ebben az országban milyen fontos a népzene. A közös éneklés az észt társadalom kötőszövete, a „regilaul” dalolás gyakorlata széles körben elterjedt, népszerű és nagyra értékelt. Ennek érzékletes példája volt, amikor legalább ötszázan gyűltünk össze arra a műhelyfoglalkozásra, ahol népdalokból kiinduló kórusműveket énekeltünk négy szólamban, vegyeskari felállásban két órán keresztül. A „népzene” fogalmába ezen a rendezvényen minden beletartozik, ami valamilyen módon használja a vokális és instrumentális népzenét: autentikus előadókat és együtteseket ugyanúgy hallottam, mint komolyzenei feldolgozást (kórusműveket), a szélesebb közönséget megcélzó populáris feldolgozásokat, fúziós zenekarokat a dzsessz és népzene (népi hangszerek) vagy a heavy metallal párosított észt dudaszót. Sokszor felötlött a hazaérkezésem óta: vajon elképzelhető lenne-e egy ugyanilyen kezdeményezés a magyar népzenei közegből kiindulva?

dr. Sándor Ildikó