Kí­ná­ba uta­zik a Ma­gyar Ál­la­mi Né­pi Együt­tes

 Hatalmas utat teszünk meg néhány napon belül, ezért már hónapok óta sürgünk-forgunk, tervezünk, konzultálunk, alkotunk és próbálunk. 

Kína próba

Nemes és megtisztelő feladat áll előttünk: a 2008-as Naplegenda turnénk óta, hosszú idő után újra együttesünk képviselheti Magyarországot Kínában.

Kína jelmezek

Ott leszünk a Dream Langfang Carnivalon, ahol 2 alkalommal adjuk elő Magyar Rapszódia című előadásunkat az impozáns Silk Road International Arts Center színpadán!

Kína plakát

 

Új, for­ma­bon­tó di­vat­szín­há­zi elő­adás

A Hagyományok Háza Körforgásban című új, összművészeti produkciója egy nem mindennapi divatbemutató formájában eleveníti fel a témát átjáró örök kérdéseket: miként helyezheti új kontextusba a kortárs művészet a múltat, a hagyomány miként tud jelen lenni és alapot szolgáltatni a művészeti fejlődésnek. 

A Ma­gyar Nép­me­se Nap­já­nak prog­ram­jai

A Hagyományok Háza Hálózat idén is méltó módon ünnepelte Felvidéken és Kárpátalján a Magyar Népmese Napját. Benedek Elek születésnapjára emlékezve gyermekeknek és felnőtteknek szóló mesék mellett az ünnepet a szervezők tánccal és kézműves-foglalkozásokkal is színesítették.

Érdekli a többi műsor?

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és értesüljön elsőként rendezvényeinkről, képzéseinkről!