1896-ban egy magyar etnográfus, Vikár Béla Európában elsőként rögzített népdalokat fonográffal. Ezt követően Bartók Béla, Kodály Zoltán és Lajtha László, kiszélesítve a gyűjtéseket a Kárpát-medencében élő népekre, megteremtették a magyar etnomuzikológia és a nemzetközi összehasonlító folklórkutatás alapjait. A magasszintű tudományos feldolgozás mellett mindhárman arra törekedtek, hogy a gyűjtött népzenét a kortárs kultúrába is beépítsék, az oktatás és a közművelődés számára is elérhetővé tegyék. Tanítványaik egész sora haladt ezen az úton, köztük Martin György, a magyar néptánckutatás megalapozója, a tudományos kutatás és a folklórrevival mozgalmak szoros kapcsolatának élő megtestesítője. Ennek a kapcsolatnak az intézményesítését először az 1970-es évek folyamán kibontakozó táncházmozgalom, s az annak hatására megújuló színpadi néptáncmozgalom megnövekedett igényei sürgették. Így jött létre Martin személyes közbenjárásával 1981-ben a Néptáncosok Szakmai Háza.
A Kárpát-medencei folklór iránti társadalmi érdeklődés – főleg 1990 után – tovább fokozódott, nemcsak Magyarországon, hanem világszerte. Ennek a megnövekedett igénynek kíván új intézményes keretet adni a 21. században a Martin György Szakkönyvtár és Folklór Archívum, amely a Néptáncosok Szakmai Háza dokumentációs anyagainak örököseként, a tudományos intézetekkel együttműködve, a korszerű digitális technika és az internet igénybevételével kívánja hozzáférhetővé tenni mindenki számára a kezdetektől napjainkig Magyarországon felhalmozott, a Kárpát-medence vagy akár távolabbi tájak bármely etnikumához tartozó népzenei- és néptáncgyűjtéseket.